2011. március 9., szerda

Egy dologtól félek: hogy egyszer részegen hirtelen ötlettől vezérelve megnyitom a nyilvánosságnak a titkos blogom. A haláltól és az internethiánytól és attól hogy agglegényként fogok meghalni, nem. Na jó, talán az utóbbitól egy kicsit. És bár BP szerint a szemtelenül fiatal kategóriába tartozom, én már erősen abban a korban vagyok, hogy azon szoktam éjszaka elalvás előtt gondolkozni, hogy kéne már nekem saját dobszerkó, meg kocsi, meg lakás, meg család, meg gyerek. Elhatároztam, hogy az unokák miatt majd csak 22 évesen fogok aggódni. Dobszerkóm meg nemsokára lesz saját. Április végén meg ótédékázni megyek ezzel a prezentációval.* Arról hallottatok, hogy a DSM-5-ből kiveszik az asperger-szindrómát, és átteszik a magasan funkcionáló autizmus alá? Azt még egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jó-e ez nekem, és ha igen miért.

* felhívom a figyelmet hogy ez négy hónappal ezelőtt első helyezést ért

8 komment:

bemapoe írta...

Jó a dia, de az alumíniumolvadék egyben írandó. Az alumíniumolvadék-tömegarány pedig így, kötőjellel.

Koppany írta...

el se hinnéd, mekkora népeket, tanszékeket, középföldét megosztó vita folyt már erről a kérdésről az írás során, és végül az lett az eredmény, ami a diákon látható.
De köszi az észrevételt, felvetem a problémát újra :)
a tömegarányt meg részben bonyolítja, hogy az valójában sóolvadék/alumíniumolvadék-tömegarány, lehet hogy nem is kell oda szerintem kötőjel, nem?

bemapoe írta...

amit írtam, abban 100%-ig biztos vagyok, többek között ez a munkám, hogy ilyeneket kijavítok :)

ha a hosszú, akkor
sóolvadék-aluolvadék-tömegarány lenne, így, két kötőjellel

bemapoe írta...

Mondjuk sose írnám le így, inkább, hogy a sóolvadék és az alumíniumolvadek tömegaránya.

Koppany írta...

de azért per jellel írtam, hogy azzal is jelezzem, hogy az arányt a "sóolvadék tömeg osztva az olvadt alumínium tömegével" adja ki, ezért tömegarány ugyebár.

Az alumíniumolvadéknál meg úgy kissé hangsúlyosabb az olvadt mivolta, ha külön írom: alumínium olvadék. Nem?

bemapoe írta...

Nem hinném. A magyar helyesírás szabályai szerint egybe kell írni. A magyar helyesírásban pedig nem hangsúlyozunk egybe- és különírásokkal. Ha nagyon akarod, írd úgy, hogy az alumínium olvadéka.
Ha van a zsűriben is grammar nazi, annak fel fog tűnni :)

bemapoe írta...

(btw a másik sem helyes, de elfogadható, ha fontos kifejezni a haányadosi viszonyt.)

Koppany írta...

műszaki emberek között nincs grammar nazi :D
(kivéve engem, én az vagyok, először én is úgy akartam írni ahogy te, de aztán az okosabbak kijavítottak hogy ne úgy írjam)