Ma úgy adódott, hogy windózon kellett fájlokat másolnom, és minden szép lett volna és jó, de másolás közben kiírta, hogy a lemez megtelt. Miez már? Miért nem előtte szól? Elhatárolódom a microsoft rendszereitől, tagadom a windowst, ilyen oprendszer soha nem is volt, és nem is lesz, egyszerűen nem létezik, nincsen, egy nem létező termék. Nincs is miről beszélni.
Én amúgy nemt'om mit vártok tőlem, meséljek a lelkemben zajló folyamatokról vagy mi? Arról sajna nem tudok, mert a lelkemet eladtam az ördögnek, aspergert kaptam tőle cserébe. Ma úgy adódott, hogy az egyik esküdt ellenségemet választották meg az ösztöndíjbiz. évfolyamelnökének (más nem is jelöltette magát), és én és Joe voltunk tán egyedül az évfolyamon, akik a szavazócédulára mertek NEM-et írni a neve mellé. Attól még elnök lett, de az ellenállás eszméjének magvait elhintettük, jövőre meg istenbizony inkább én jelöltetem magam, csak ne megint ő legyen. Aztán utána meg a másik esküdt ellenségem órán pont előttem két paddal kezdett a csajával menőzni miközben az előbb említett esküdtellenségem pedig hátul pöffeszkedett a sikerétől, de igazából nem is tudom hogy ezeket miért írom ide le.
Ja, de tudom. Akartam még valamit, de elfelejtettem, és most hiánypótlónak írom ezt, mert amúgy tojok az egészre magasról, az esküdt ellenségeimre, a csajukra, mindenre, megérdemlik hogy olyan hülyék, miért kellett olyannak születniük. Ha valaha én leszek a világ ura, ők lesznek az elsők akikből rabszolgát csinálok.
Ha eszembejut mit akartam, majd leírom azt is.

0 komment:
Megjegyzés küldése