Úgy döntöttem, hogy inkább a scifikkel haladok fordított minőségi sorrendben, így a következő kikapcsolt aggyal bepótolandó film a Pacific Rim volt. Spojler.
Oké. Kezdjük azzal, hogy
Tegyük túl magunkat azon, hogy két kaiju legyakja fél kínát és minden bizonnyal százerek vesznek oda, a magas rangú afroamerikai katonai vezető minden bizonnyal a rendkívül sztereotipikus oroszokra gondol, akiket az egyik kaiju nyomott a vízbe Hongkongban. És a hármasiker japánok, akik a piros háromkarú jaegert vezették aminek leszekadt a feje? Őket nem számolják?
A másik: a kaijuk az idő előrehaladtával exponenciális gyakorisággal és egyre nagyobb méretben jönnek elő. Akkor miből gondolják, hogy egy fal az örökkévalóságig meg fogja állítani az egyre több és nagyobb kinti kaijut aki mind be akar majd menni pusztítani?
Bocsi, ennél jobban nem tudom kikapcsolni az agyam.
Amikor a kínai főszereplő kislány futott a kaiju elől, az jó jelenet volt egyébként. De végig az az érzésem volt, hogy az összes beszélgetős jelenet helyett lehetett volna még bunyó.
Meg ha már Jax Teller és Clay Morrow egy filmben játszottak, igazán becsempészhettek volna valami SOA-kikacsintást, mert én azt értettem volna, és nagyon örültem volna neki.
Spojler vége. Poszt vége.


3 komment:
Meg kell néznem ezt a filmet, valahogy nekem ki maradt vagy nem is tudom.. SOA, még egy indok! :)
Így is jó az ajánlás.
MEgnéztem még azóta a World War Z-t is, aminek igazából alig vártam hogy vége legyen. Utána megnéztem a Now you see me-t, ami valami zseniális, a Prestige-hez mérhetően komplex bűvészfilm lett, és messze a legjobb film azok közül, amiket az elmúlt pár napban végignéztem. Úgyhogy azt nagyon ajánlom.
Word War Z-t láttam már, nem volt a legjobb. Valahogy engem se rántott be. Prestige-t már láttam, tényleg nagyon jó. Rég láttam ilyen jól eltalált filmet.
Now you see me-t megnézem, még nem is hallottam róla. De rákerestem, lehet be kerül a kult listámra a végén.
Megjegyzés küldése