Igazából az Oblivion sokkal jobban tetszett, amiről 20%-ban tehet az elegánsabb és letisztultabb műfaji- és stílusvilág, 30%-ban a rettentő agyafúrt történetvezetés, és 50%-ban az, hogy a kikúrt M83 szerezte a zenéjét, akit én majdhogynem istenként tisztelek ugyebár, mert az az ember egy synthpop-zseni, és élvezet volt hallgatni minden egyes taktust a soundtracknél. Filmeknél márpedig ez viszonylag ritkán mondható el. Jó, mondjuk a Star Treknél sem panaszkodom, aki valamennyire is tisztában van a filmzenés iparággal, az megmondhatja, hogy Michael Giacchino nem éppen a legbénább zeneszerző széles e vidéken (Lost, Fringe, soroljam tovább?).
És kevesebbet agyfaszoltam is műszaki dolgokon, mert igazából nem volt min.
Spojler.
Az expozíciót találtam egy kicsit soknak és szájbarágósnak, filmben elmesélve még elegánsabb lehetett volna, hozzá is tett volna a játékidőhöz legalább fél órát. Illetve igazából azt se találtam új dolognak, hogy a dögevők büdösek, putriban élnek, minden mozdíthatót elcsórnak alólunk és csak az atombomba segít ellenük, borsodban is ez a helyzet napjainkban. Még a bőrszínük is hasonló.
Meg az is fura volt, hogy ott volt Isten (Morgan Freeman), és a szcientológus (Tom Cruise), és ketten kellenek ahhoz, hogy egy túlméretes HAL-kilencezrest ki tudjanak iktatni. Egyébként a kamerák miért világítanak belülről mindenféle színnel? A kameráknak nem feketéknek kéne lenniük, hogy mondjuk elnyeljék és CCd-panelre rögzítsék a fényt? Mutassatok EGY olyan filmet, amiben egy robot szeme nem világít, csak feketén tátong.
Spojler vége.
IMDB-n indokolatlanul kevés pontot kapott. Szerintem megveszem DVD-n, mint a Moont pár napja.
A következő bepótlandó film valami bűvészes lesz, a now you see me vagy a trance, de szerintem inkább utóbbi mert ott van benne X professzor.

3 komment:
Öhm :D Ezen most elgondolkodtam. Mit szólsz ehhez: a bentről jövő fény nem folyamatos. Van egy frekvencia, amit az emberi agy már folyamatos mozgásnak érzékel, jelen esetünkben folyamatos fénynek. Tegyük fel, hogy ez a fény valójában villog, csak olyan gyorsan, hogy folyamatos világításnak látjuk. Ez esetben, amíg zárva van a blende, addig világít, és amikor nyit a blende, akkor nem. Így nem zavar be az érzékelőnek.
A másik ötletem, hogy lencse mögé szerelt világítótestről van szó, ami nincs a bejövő fény útjában, de eléggé szórt ahhoz, hogy "kitakarja" a "lyukat".
Gondolom persze hogy ezen senki nem gondolkodott a filmesek közül :P De abban spec. biztos vagyok, hogy tudták, lehetséges-e, de nem ez volt az elsődleges, hanem a filmművészeti szempont. Az Űrodüsszeia HAL-jétől a szenvtelen hangjával és a vörös fényével szimplán kiráz a hideg, pedig még nem is "csinált" semmit. Az elején :)
Amúgy nem minden robotos filmben világít a szemük :)
Tessék rögtön kettő:
Én, a robot
A 200 éves ember
Tényleg, ezket a flmeket láttam is, csak nem maradtak meg. Az I robotban sem világított a szemük?
de miért nyitogatja a blendét? szerintem az jobban zavarná az érzékelőt, mint egy folyamatos üzem. meg miért tennének oda világítótestet? persze, nyilván félelmetesebben néz ki egy robot ha világít a szeme, csak olyankor film közben nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy közben nem lát, csak egy kis teljesítményű ledet forgat össze-vissza.
Nem, ott sem :) A jónak tutira nem :) A rosszaknak talán vörösen, de ha jól emlékszem nekik is volt "pupillájuk" (bár erre nem mernék megesküdni)
Bocsi elírás, nem blende, hanem zár :) De az érzékelőt nem kéne hogy zavarja a blende nyitás-zárása sem. A másik, hogy nincs folyamatos üzem digitális képfeldolgozásban már ma sem, általános esetben sem :) Soha nincs folyamatosan és teljesen nyitva sem a kamera, sem a fényképezőgép zárja hosszabb ideig (főleg a kameráé, de a fényképezőgépnél is a több másodperces nyitás már nagyon komoly fénybevitelt eredményez).
Amúgy világos, hogy ennek amiket leírtam, nincs funkciója :D De annak pl. amit Bence mondott nekem délután ezzel kapcsolatban, hogy léteznek már ma is lézeres érzékelők, amik ugye, világítanak :) Az viszont simán lehet robotban is :)
El kell tudni vonatkoztatni az ilyen apróságoktól, ha filmet nézel. Persze ha dokumentumfilm lenne a robottechnológiáról, akkor világos, hogy zavaró, ha ilyen van benne, de ez egy művészeti alkotás, és minden, ami szerepel benne, szimbólumrendszert alkot. Ezt a szimbólumrendszert vagy át tudod venni, vagy nem :) Persze nem hibás az sem, ahogy te nézel filmet, nekem is van olyan film, ami egyszerűen néhány ponton szimplán kidob a filmélményből és utána már csak az órámat nézem, hogy mikor lesz vége. De nagy kár lenne ha filmek azért nem készülnének el, mert azon agyal a rendező, hogy amit a fejében elképzelt és meg akar valósítani, mert drámaibbá tudja tenni a jelenetet, az vajon a valóságban lehetséges-e :)
Megjegyzés küldése