Miskolcon már nagyjából megszokták az emberek, de Pesten bizony gyakrabban előfordult, hogy páran kotorászni kezdtek a bérletük után a buszon ahogy megláttak, pontosabban nem is engem, hanem a szalagom. De a leggyakoribb eset mégis az, amikor jól szituált öregurak szólítanak meg, és kezdik felidézni a régi időket, amit még az akadémián töltöttek, keseregni a mán, és nagyon jó szerencsét kívánni nekem a szakmámban, és úgy általában büszkének lenni rám, hogy van ez a dolog, ami térben nem, de időben nagyon távol álló embereket mégis összeköt. Az viszont ma fordult elő velem először, hogy egy bácsi örömében elkezdte énekelni a Kohász Himnuszt hibásan, és akkor sem akarta abbahagyni, amikor a neje magához hívta, és diszkréten közölte vele hogy vegye észre hogy én éppen telefonálnék, a bácsi nem zavartatta magát, geofizikus volt még hajdanán - mesélte, aztán bocsánatot kért amiért ilyen vidám lett tőlem. Lol.