2013. december 23., hétfő

A kapcsolatunk M-mel az utóbbi időben szinte teljes egészében titkokra és hazugságokra épült.
Legalábbis a múltkor azt hittem hogy a szüleinek vásárolja azt a Moby válogatásalbumot, mert nekem azt mondta hogy nekik, de aztán meg most megkaptam tőle karácsonyra. Hát még ilyet.
Meg egy plüsskaméleont kaptam még tőle, ami a tekintetével könyörületet nem ismerve elítél engem, és nincs menekvés előle. És ugye köztudottan én is olyan ember vagyok, aki mindenkit elsőre elítél. Így jól elleszek ezzel a kaméleonnal, majd ülünk egymással szemben, és jól elítéljük egymást. Aztán ha meguntuk, megyünk bejglit enni.


Én a Disney Dínó PC-s eksön gémet adtam neki, ami után már évek óta vágyakozott szegény, mert neki két példányban is megvolt, de mind a kettő elhasználódott, internetről pedig elérhetetlen, mert nincs fent sehol épkézláb letölthető formában (egy ideig ez alapján joggal feltételeztem, hogy nem is létezik), úgyhogy végül Floridából vagy honnan a tökömből szereztem meg számára. A Serious Sam 2-t már úgyis végigtoltuk, a harmadik rész és a HD pedig egyikőnk jelenlegi konfigurációján sem bírna elindulni, úgyhogy most egy ideig megint lesz mivel ügyeskedni PC-játék frontján.