A sztori az, hogy asszonypajtás erősen gondolkozik, hogy a biológia széles területén belül milyen szakot válasszon. Feltette hát a kérdést nagyon okos módon facebookon, hátha akad valaki, akinek van tapasztalata a szakok valamelyikén, és tud véleményt alkotni. Volt egy fiatal hölgy, aki megírta, hogy tapasztalatból mondja, hogy válassza azt, amelyikhez a szíve húzza, aztán ha nem tetszik neki, akkor majd szakot vált. Ez a hozzáállás egyébkén úgy veszem észre teljesen általános, rengeteg az a 12 államilag támogatott félév, ki kell használni.
Az én véleményem az, hogy NOPE.
Ezért lettem leoltva aztán a hátam mögött tegnap, amiért azt kommenteltem be, hogy szerintem az elején jól szét kéne nézni és felelősen dönteni, mert nagy luxus állami félévet használni később a döntésre. Aztán ezután a hölgy privátban üzent asszonypajtásnak, mert nem szerette volna "ha megint beleokoskodok". Nem mintha ott ültem volna a mellette a gépnél és láttam volna az egészet.
Naszóval. Soknak tűnik az a 12, de egy akármilyen mérnök BSc eleve felemészt 7-et, és ha nem a futószalag mellett akarsz állni a Boschban, akkor az MSc még további 4-et. És máris ott vagyunk, hogy összesen 1 félévünk van pluszban. És én is tapasztalatból mondom, hogy mérnöki (és úgy általában műszaki) képzésen jó, ha van +1 féléve az embernek. Mert bizony előfordulhat csúszás. Nálam is előfordult, és több már nem fordulhat elő. Kitartok a véleményem mellett, nagy luxus államilag támogatott félévet használni a döntésre. Az ember úgy érzi, hogy sok van belőle, megteheti. Ez igaz, megteheti, de ezt majd ki kell fizetnie a legutolsó félévekben, és az nem lesz olcsó.
Jó, elhiszem hogy vannak emberek, akik egyszerűen nem tudnak dönteni a középiskola után. De itt az ésszerű megoldás is inkább az lenne, hogy nem megy akkor addig egyetemre, hanem elmegy dolgozni, és az alatt dönt. És szétnéz hogy hol mi van, eldönti hogy azok közül melyik a legjobb, és azt az egyet megcsinálja végig. Úgy gondolom, hogy a 18 éves felnőtté válás azzal a felelős döntéssel kezdődik, hogy megszervezzük a saját továbbtanulásunkat, és végigcsináljuk, és vállaljuk érte, a döntésünkért a felelősséget. Előfordulhat rossz döntés, persze. De annak ára van. Pont ez a lényeg, ez a felnőtté válás legfontosabb tanulsága, hogy mindennek ára van. És hogy Martin tök jó fej, még akkor is ha asztmás vagy és cigivel kínál. Meg lehet persze keresni az árát, mindenkinek lelke rajta, nem vagyok én senkinek sem az anyja. Én csak elmondom, hogyan lenne ésszerű. Btw egyébként nem muszáj mindenkinek mindenáron egyetemre mennie szerintem.

5 komment:
Egyrészt könnyű annak (neked), aki rögtön jót választott. Nem tudhatod, hogy mekkora volt arányaiban a véletlen a döntésedben.
Másodrészt pedig szakot váltani úgy is lehet, hogy nem nőnek az állami féléveid: ha mondjuk nem döntött az elején 3 hasonló szak közül, akkor egyszerűen elmegy az egyikre, és csinálja mindhárom szak tárgyait, és egy év múlva meglátja, melyik tetszett. Sok átfedés van a szakok tárgyai között, első évben ifejezetten. Lehet, hogy csak plusz 1 vagy 2 tárgyat kell csinálnia. De még ha nem is, azt a plusz 1-2-t következő vagy azutáni években is elvégezheti.
Egyrészt én nem szoktam véletlenre bízni a döntésemet. Valóban értek meglepetések a képzésemmel kapcsolatban, viszont később rájöttem, hogy az elején éppen megfelelő mértékben tájékozódtam ahhoz, hogy jól döntsek. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy én szeretem a szakomat. Pont erről írtam most.
Másodrészt pedig igazad van, így is lehet, ez nem jutott eszembe, és ezzel nyilván nem csak én vagyok így.
Illetve nem, csak elméletileg lehet így. Gyakorlatban meghúznak pénzügyileg kredittúllépésért.
Egyrészt ez jogos, de például én annál jobban nem tudtam volna tájékozódni, csak akkor derült ki egy csomó dolog (az én szakomon), amikor ott voltam órán, és a legtöbb dolgot egy év alatt ki lehet deríteni, és karon belül tök könnyen váltottam.
Másrészt, ez igaz, de mondjuk 1) amikor én csináltam, a BME-n még nem volt ilyen, én például az ösztöndíj miatt csináltam a 210 helyett vagy 280 kreditet. 2) Most (legalábbis a BME-n) csak valamennyi százalék, talán 10 pluszban ingyenes, tehát 21 kreditet az ember ingyen csinálhat. Ha mégis túllépi, akkor azokat ki kell fizetni, de ez nem olyan, hogy ne érné meg az a plusz pár ezer forint, hogy cserébe sikerült mégis jó szakot választani, azaz váltott.
Meg az is eszembe jutott, hogy ha annyira sok hasonló tárgy van két hasonló szak között, akkor lényegében mindegy is, mi a választás. Szakot váltani meg akkor ildomos, amikor abszolút nem jön be az adott szak, ott pedig pont az a lényeg, hogy minél több tárgynyi eltérés legyen két szak között = sok kredit különbség
En úgy értettem, hogy első évben kb. 1 tárgy különbség volt a két szak között, első évben azért felsőbb évesektől jobban tudtam tájékozódni, hogy ezek után megis mire számítsak egyik, ill. másik szakon. És az alapján döntöttem. Ezt előre nem tudtam volna megcsinalni, mert ugyan kérhettem volna hasonló infókat, de azért jobban megbízók egy ismerősben.
Megjegyzés küldése