A fiz kettőt új tanár oktatja, aki értelmesen magyaráz és így jó a tárgy.
A régi tanárnál a tárgy negyedszeri hallgatása után csak úgy tudtam átmenni, hogy ötven számolásos feladat teljes levezetését megtanultam kívülről, így kaptam másodszorra kettest. Az a nő egy őrült volt, és tudok emberekről, akik azért nem csinálták még meg a tárgyat, mert azt várták, mikor megy már nyugdíjba, hogy másnál vizsgázhassanak. Hát az ő idejük most eljött.

3 komment:
Csak nem beültél egy fiz2-re Koppány?
Ellensúlyozásként megsúgom, hogy szeptember eleje óta bejárok engedelmesen Dr. Majár óráira és szerintem szarabb mint D.-né volt, legalábbis lehet hogy néhány részt szemléletesebben magyaráz el, de a divergencia, rotáció, operátorok varázsszavaival úgy dobálózik, hogy öröm lesz nála megütni majd a vizsga előtti 80%-os minimum kérdéses beugrót, melyre elmondta, nem azt várja hogy valaki betéve fel tudja írni a Maxwell-egyenleteket, hanem hogy értse is hogy mi miért és miért pont úgy és nem másképp szerepel bennük. Ezek után 2 tétel húzandó majd, amiben ha látja hogy be van csak biflázva az anyagrész (mellesleg ez sem egyszerű, mert órán mindig más és más szokta a jelenlévő 2.-osokból megkérdezni, hogy "Tanár úr es most hogy is jön ide, vagy mihez tartozik pontosan?" ui. nem mellesleg úgy ugrál anyagrészek között előre és vissza - ami szerint majd mindenki ez által jobban meg tudja érteni a fizikát, amit D.-né sem csinált a maga idején...), szóval ha nem vágja a delikvens a képleteken, jelzéseken és mértékegységeken kívül hogy mi a szarért is kell most ezekről beszélni, akkor nem sok esélye lesz, csakúgy, mint a dolgot lazára vevő többi CV-snek, akiknek mindezen nehézségekről fogalmuk nem lesz a vizsgáig és ábrándos szemekkel pislogva, hogy ők márpedig felkészültek fiz2-ből (igen a D.-né féle "potya feladatokból" ami most 1 sem lesz vizsgán!), szal szép reményű ábrándokkal fognak hazabandúkolni, mivel mennyivel egyszerűbb is lett volna már D.-nénél egy potya kettest ebből összevakarni...
Persze a tanár is bejelentette, hogy csak idáig 53 CV-s hallgatót örökölt meg, egyeseket még 2004, 2005-ös dátumozással e szépséges tantárgyból! Öröm lesz levizsgázni, én mondom, nagyon nagy öröm!!!
Nem ültem be, Dzsó mesélte.
Hát én drukkolok neki akkor, de ha csak ezen múlna szerintem nem sikerülne neki most államvizsgázni. Baszott nehéznek néz ki ugyanis ez az updated fiz2!
Megjegyzés küldése