A mai napom a hangulatok és közösségek jellemezték.
Reggel főleg gitároztam itthon. Új hangszíneket próbálgattam, és csodáltam a hangszer gyönyörű, bársonyos fekete testét. Szexi. Az van, hogy ez egy szexi hangszer. Teltkarcsú, és olyan hangja van, mint M-nek. Enyhén, de nőiesen mély, lágy és nyugodt. És imádom ahogy rezeg a kezem alatt.
Hámor ilyenkor télen, hóval és csenddel takarva olyan, mint egy kis, magányba fagyott mikrokozmosz. Egy völgy, egy mini univerzum az energiagát alján, valahogy így képzelem el az összeroppanó világegyetemet milliárdnyi év múlva. Fehér, hideg, de békésen otthonos. Csendes. Belakott.

Este szakkör. Távcsöveztünk a nagy newtonnal. A Jupiter, az M42 és az Alcor-Mizar optikai kettős volt terítéken, a távcső kicsit fel lett fejlesztve, mióta utoljára láttam, aztán már hirtelen este tíz lett. Kezdek összehaverkodni a többiekkel. Azt vettem észre, hogy általánosan menő dolognak tartja mindenki, hogy nanotechnológus vagyok. De azt is kábé ugyanannyira menőnek, hogy ezen kívül hermanos is. Na hallgassunk zenét.