És akkor én következtem. Elkezdtem mondani mi van a diagramokon, még azt az ábrát is, amire nem volt kíváncsi. Meglepően jól teljesítettem egyébként nála, mindenre válaszoltam amit kérdezett, és mindenre jól. Még arra a kérdésre is, amire először azt hitte hogy rosszul, de amikor kibogozta a logikai fonalat, kiderült, hogy jót mondtam.
Aztán értékelés következett. Az első ember ötöst kap, mert ő tudta. A második ember négyes és ötös között áll, de ekkor anekdotázni kezd, aminek a tanulsága az, hogy inkább fölfelé kerekít, mert akkor ugyan nem reális az értékelés, de ő nem fog köcsögnek tűnni. Így a második ember is ötöst kap.
Aztán én jöttem. Ez egyszerű, mert én négyes.
Aztán amikor készülődtünk, most is* észrevette, hogy milyen csendes vagyok és háttérbe húzódó, így ha feleséget találok magamnak majd egyszer, akkor papucsférj leszek. Nem akartam lecsapni a labdát, ezért azt mondtam, hogy nem, mert ha feleséget találok magamnak, akkor ő is csendes lesz, és így jól megleszünk egymással. Erre azt mondta, hogy de, figyeljem meg hogy egy papucs leszek.
Ebben a pillanatban ez az egész szituáció nekem úgy jön le, hogy ő azzal a feltett szándékkal jött be, hogy könyörögnöm kell majd nála a kettesért, de aztán kiderült, hogy felkészültem. Így bosszúból inkább szapulni kezdett engem meg a menyasszonyom. Szerintem valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag utál engem.
Búcsúzáskor kezet fogtam vele és letanáruraztam.

* mint minden órán és vizsgán, és ez rendszerint mindig irritálja

2 komment:
ez de egy faszparaszt, ne is foglalkozz vele!!4!!44négy ilyenkor az a legjobb visszavágási mód, ha ok nélkül (is) belevigyorogsz a pofájába, azt minden ember utálja.
Irtó kíváncsi lettem melyik tanár ez! Privátba megírod?
Megjegyzés küldése