A mai lol-sztori némi magyarázatra szorul, úgyhogy először egy kis definíció.
Vannak a díszkohászok. Ők azok a hallgatók, akiknek a mentalitása megegyezik valamelyik harmadrangú vidéki focicsapat drukkerével, csak ez a kar felé irányul. Minden pitiáner kari rendezvényen ott vannak az első sorban, és sajnos ők jelentkeznek elsőként, amikor a kar népszerűsítéséről van szó. Többször látni őket egyenruhában, mint normál hétköznapi viseletben, és ők azok, akik nagyon a szívükre veszik a hagyományőrzést. Érdekes módon a hagyományőrzés fogalomkörébe ipar szempontjából csak az öntészet és a tűzi kohászat tartozik, más kémiai vonatkozású dolgokat, mint pl. polimergyártás vagy kerámiák, messziről kiröhögnek. Közös vonásuk még, hogy az óralátogatást sem tartják megőrzendő hagyománynak, ennek megfelelően a tanulmányi teljesítményük is rendszerint kifejezetten átlag alattinak mondható, és ez még finom kifejezés. Lakhelyük a koli és környéke, a helyi kocsmák, de nem kell aggódnod amiatt, hogy a diplomaosztódon összefutsz velük, kevesen jutnak el odáig, mire végzel. Még akkor is, ha csúsztál.
Szóval voltam ma beiratkozni, amúgy semmi nem volt, halál unalmas meg minden, de több lány van idén, mint fiú, és még így is rettentő kevesen vagyunk. Kaptunk kari kiadványt amiben benne vannak a fontos infók, tanrendek és szervezeti felépítések, satöbbi, meg egy három példányos hallgatói szerződést, ami 4 évet követelt az életemből, és a lelkem és ártatlanságom, cserébe egy végzettségért, és én odaadtam neki. Vagy rahedli pénzt. De akkor már inkább a lelkem.
Aztán jött az a rész, amikor a friss msc-seknek szakirányt kell megjelölni, én meg a szakirány új, hosszú, megjegyezhetetlen neve helyett a tanszékvezető tanár nevét méltóztattam mondani inkább, mert az rövidebb és közérthetőbb. Erre az egyik díszkohász az első padból hátrafordul, és odakiabálja nekem, hogy
- És te így kaptál diplomát?
Amire én nem válaszoltam, és először nem is esett jól ez, hogy indokolatlanul belém köt valami ősbunkó. Viszont egy pöppet nevetségessé tette magát ezzel, tekintve, hogy éppen az én nevem hangzott el két mondattal korábban, a kezében lévő kari kiadványban pedig az én nevem az egyetlen, ami három helyen is szerepel a kiemelkedő tanulmányi eredményeknél. Az ő nevét viszont nem láttam, ő nem volt ott valahol? Sőt, egy tanulmányi versenynél sem láttam a nevét. Hogy is hívják? Nem emlékszem, nem velem kezdett, hanem még régen.
Ezt a rövid kis történetet tanulságképp osztottam meg. Ne a napiszarral tegyétek híressé a karotokat.

0 komment:
Megjegyzés küldése