A kicsikben az volt még a fura, hogy legalább hatszor kérdezték meg mindig ugyanazokat a kérdéseket, de mindig más gyerek, de turnuson belül. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy rohadtul nem is figyelnek az egymás kérdéseire adott válaszokra. Aztán volt egy gyerek, akit mindenképpen az egyik leglényegtelenebb dolog érdekelt, mivel ugye elmondtam, hogy a közeg benzin, és utána negyed órán keresztül azon pörgött az agya, hogy az fel tud-e robbanni, hogy az autó tud-e vele menni, meg hogy mi történik ha felrobban, aztán a végén kibökte a fő kérdést, hogy mit kéne tenni ahhoz, hogy fel tudjon robbanni, vagy ha nem is felrobbanni, de halálos legyen. Jófej gyerek volt, de szerintem nem a megfelelő helyre jött.
Voltak még erőscsávók bőven, a szokásos gorilla testtartással, meg egy-két ribanc, akik nyilvánvalóan inkább nem lettek volna ott, üres tekintettel mindenfelé néztek, csak oda nem, ahova mutogattunk nekik. De akkor nem is tudom, miért jöttek. Illetve ennek az ellenkezője is előfordult, volt egy lány, aki már délután háromkor várt a bejutásra, mert hogy őt annyira érdekli hogy alig várja.Másfél órával később be lehetett jutni, de egész éjjel nem láttam. Hozzá kell tennem, hogy a fizikatanárától állítólag ötöst kapott volna, ha ellátogat a laborba, ahogy más osztálytársai tették. Hát, az ő dolga, ezek szerint ennyire érdekelhette, tényleg.
De a legtöbbjük normális volt. Mármint külsőre is, és érdeklődő tekintet szempontjából is. Nekik szinte élvezet volt magyarázni. Nekem nagyon tetszett, remélem nekik is. Megpróbáltam a kísérleti titkok helyett inkább a kutatás élményét megcsillantani nekik.
Még az a szerencse, hogy a látványos dolgok után jött Ádám az SPT-vonalak számításaival vagy 10 percig, így garantáltan mindenki kedvét elvettük a mérnöki pályától. Meg volt ez tervezve. Megmutattuk, mennyire faszák vagyunk, ugyanakkor azt is, hogy ez nem való mindenkinek. Csak aki el tudja viselni a véres integrálok látványát.
Mindenesetre meghatározó élmény volt ezúttal a másik oldalon állni.