Egyszer, 13 évvel ezelőtt valamelyik délután láttam a tévében egy klipet, ami megtetszett, és elhatároztam, hogy megjegyzem későbbre. Azóta kitörölhetetlenül beleégett a memóriámba a zenei téma, a klippel együtt. Ugyanakkor azóta próbáltam rájönni hogy mi lehet az előadó és a számcím, mert azt nem jegyeztem meg. Nyaranta 1-2 hét alatt feltúrtam az összes fellelhető internetes archívumot, és nem találtam nyomát, úgyhogy mindig feladtam.
Fel voltam rá készülve, hogy már soha nem fogok rájönni hogy mi volt az a zene, és idős koromban úgy fogok majd eltávozni, hogy soha nem is sikerült rájönnöm. Bár azért bíztam benne, hogy nem így lesz. A NGC-es Monster Lobster sorozat reklámjának a zenéje, és az előbb említett klip a két legnagyobb rejtély életemben.
Amit aztán Adra ma este csak úgy mellékesen belinkel nekem.

2 komment:
köszi a reklámot.^^ úgy érzem, ma szárnyalok.:D:D
Na ilyen zenék, meg klippek nálam is előfordulnak, ami meghatározó volt anno és nem tudom mi volt az. Ill sok zenedarabbal is így vagyok, amit kb. gyerekkoromban hallottam pl. rádióban és mondjuk 1-2 éve egy haverom zenegyűjteményének mutogatása közben jöttem rá, hogy egy közismert pop dallamot egy svéd hárfaművész, nevén nevezve, Andreas Vollenweider csinálta pölö...
Viszont mint zenész embernek, Koptschek, van egy jó hírem! Ha fel tudod gitározni a memóriád tárolta dallamokat amikre még nyomozol, vannak ilyen online feltöltő oldalak, amik zenerészletből visszakeresik az infót. Párszor már próbáltam és bejött.
Megjegyzés küldése