Akármi is történt ma, a mai nap nyilvánvalóan csak azért létezik a tér-idő kontinuum torziós kvantumszövetén, hogy az új mjúz albumnak lehetősége legyen végre megjelenni. Hivatalosan még nem, de hát ismerjük az internetet ugyebár, az időben mindig napokkal a lemezkiadók előtt jár. Szóval nem fárasztok senkit azzal hogy mi volt reggel meg délben meg délután, hanem kezdjük ott, hogy hazajöttem, ajtóra post-it MJÚZT HALLGATOK felirattal kirak, ajtó kulcsra zár, fejhallgató fel, és csukott szemmel, teljes nyugalomban, 84%-os hangerőn lemez meghallgat. Kritika következik.

Spojlermentes változat:

Matt hazudott.

Spojleres változat:

Még érnie kell az élménynek, még túl friss. Így előzetesen azt mondanám, hogy az előző albumuk kicsit jobban ütött, ez hozzá képest kissé félkésznek hat nekem. A végén van egy rakáson egy csomó lírai szám, elsőre meg se tudom különböztetni őket, még a zenei témájuk is ugyanaz.

A Supremacy tök jó kezdőszám, Matt hangja olyan fürgén kúszik felfelé a szexin dögös előjáték után, mint a tekintetem M testén nem tudom mi a nem tudom min, de mindenesetre tetszik.

A Madness az új kedvenc számom, ezen nincs mit magyarázni. Átjön a fílingje, egy kedves, szerelmes szám fílingje.

A Panic station partiszám, de pont az a jó benne, lehet rá tombolni. Mindent elsöprő vágyat érzek most a gitárszólam megtanulására. Továbbá steel drumot hallok ki a zenéből, jelezze, ha más is hallja, lehet hogy csak én szálltam már el agyilag.

A Prelude és a Survival pedig csak szimplán epikus úgy ahogy van, ezen sincs mit magyarázni. Muse = Epic, csak óetruszk-kopt átiratban, ennyi.

A Follow me meg gagyin elektronikus, pedig jól kezdődik. Matt hazudott, amikor azt ígérte, nem lesz több dubstep az albumon, ugyanis hallottam ahogy droppolta a basst. Nem is egyszer. Ejnye.

Az Animals egészen aranyos szám, egyre jobban tetszik, főleg a gitár része, nem is tűnik nehéznek, meg kéne tanulni. A végén ütemmutatót vált kétszer is. Cuki.

Az Explorersz őszintén szólva olyan, mint valami gagyi mjuzikelbetét.

A Big fríz pedig, mint az előző szám folytatása, csak kicsit keményebben. Csak szerintem hasonlít nagyon a témája a madnessére? Mindegy, ettől függetlenül bejövős.

Igazából a Save me lehet hogy Chris miatt különleges (ez se tűnne fel, ha nem szólnak nekem előre), de engem nem fogott meg, semmi eredetit nem találtam benne, az öt percnyi szám legalább 20 percnek tűnt.

a Liquid state meg lehetne egy középszerű metálbanda egyik hanyagolható száma is, de nekem érdekes módon állat módon bejön, mert a régi mjúzt idézi vissza, a dead start, meg ezeket. Régi, kedves emlékek.

Így az egész albummal együtt véve az Unsustainable viszont tök jól beleillik a képbe dubstep ide vagy oda (btw fel se tűnik hogy az, de tényleg nem), szerintem egy állat szám, gitárzúzás mint atom, és nekem kurvára bejön. Külön plusz pont, hogy szerepel a szövegében a termodinamika szó, ami az egyik kedvenc magyar szavam.

Az Isolated systems pedig azt a látszatot kelti, hogy éppen azon a határon egyensúlyozik, aminek egyik oldalán ott áll a gőgös mjúzos stíl, a másikon meg az elektronikus középszer, de mondom, ez csak látszat. Valójában nagyszerű záróakkord az albumhoz. Bár nem mond újat, de a tuctucból ki lehet hallani hogy muse, és ez tetszik. Sőt, igazából ez a szám bizonyítja be, hogy a mjúz abban a műfajban is rohadt jó, amit éppen csak kipróbál.

Másodszor végighallgatva már nem is olyan szörnyű az album (cseszettjó), sőt, majdhogynem éppen nagyon tetszik (cseszettjóóó!!!). Még majd ráperszerválódom az elkövetkező napokban, és akkor még jobban fog. Mjúz albumokat szokni kell, mert korszakhatárokat jelölnek az emberi történelemben.