Aki kíváncsi arra emberi, érthető nyelven elmagyarázva, hogy pontosan mivel is foglalkozom én, az jöjjön a kutatók éjszakáján a E/3-as és 4-es kolik között elhelyezkedő nanotechnológiai laborba, és ott megtudhatja. Remélhetőleg nem fogok beégni, márpedig erre objektíven szemlélve a dolgot sincs sok esély, lévén, hogy egyedül én fogok ott érteni ahhoz, amit csinálok. Ezzel a hozzáállással szoktam TDK-kat is nyerni.
Szóval ez most nem propagandaszöveg, aki eljön oda, az tényleg csodákat fog látni.
Meg M-et is, ő is csodaszép lány, és ő is kutató. De már foglalt. Ő lesz az én csinos asszisztensem. Szerintem menők leszünk laborköpenyben.
Meg M-et is, ő is csodaszép lány, és ő is kutató. De már foglalt. Ő lesz az én csinos asszisztensem. Szerintem menők leszünk laborköpenyben.
Egyébként beindult megint a termelés. Újabb kísérletsorozat(ok), a szokásos robot volt megint a laborban. Azért szeretek ott dolgozni, mert az sosem szokásos. Mindig új eredmény jön ki, mindig van valami új ötlet, óránként jönnek a felfedezések és újítások, hogy ebből is és ebből is lehetne cikket írni. Ma például a hómméd szmötyimben fénykardoztam Adri lézerével. Jó, mondjuk ebből nem lehetne.
Ha van olyan műszergyártó cég, akinek a képviselője olvassa a blogom, azt ezennel felszólítom, hogy adjon árajánlatot pH-elektródra.
Holnap tovább kéne fejleszteni a szólót, amit ma megtanultam.
De amit még jobban szeretek, az M társasága. Olyanok vagyunk, mint akik születésük óta össze vannak nőve, egymás nyakán lógunk, a külvilágot meg abszolút ignoráljuk, vagy kiröhögjük, ha olyan. De eddig is ez volt, csak valahogy ez most vettem észre. Vidámak vagyunk együtt és boldogok, és van külön saját, a mi számunkra fenntartott hely a villamosvégállomáson is, ahol soha senki nem szokott ülni, mert az a hely a miénk. Onnan szoktuk nézni a naplementét. Úgy érzem, azért létezik a világ, hogy legyen hol együtt lennünk.
Az viszont wtf, hogy vannak, akik meglepődnek azon, hogy 18 hónap után is úgy dúl a lav, mintha tegnap jöttünk volna össze. Az ilyen embereket először ki szoktam oktatni arról, hogy mi nem összejöttünk, hanem beleszerettünk egymásba, meg arról is, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy ne töltsem minden percét az iránta való szenvedélyes, fullszerelmes rajongással.

0 komment:
Megjegyzés küldése