A biztonság. A tudat, hogy biztonságban vagyok, hogy van kihez menni, ha bajom van, az otthonos érzés amikor meglátom az épületet, a késztetés, hogy magamtól szóba elegyedjek az ismerőssel, akivel véletlenül találkoztam. Most döbbentem rá, hogy a herman megadta ezt a biztonságot, csak éppen nem szóltak nekem, hogy becsüljem meg. Bár lehet, hogy a szóltak volna, sem becsültem volna meg. Mert nem volt viszonyítási alapom. Most már van.
Most olyan, mint egy rémálom. Mint amikor alvás közben észreveszed, hogy ez bizony egy rémálom, de mivel nem tudsz mit tenni, beletörődsz, és reméled, hogy egyszer majd megszokod. Csak annyi baj van vele, hogy nem lehet felébredni.

Holnap el fogok kezdeni tanulni végre. Most már muszáj lesz. Teljesen új most a rendszer, ezért könnyen előfordulhat, hogy a társaság háromnegyede kibukik félévkor. Csak éppen erről még nem tudunk. Senki nem mondta még, hogy lesz a félév. De ha valaki figyelmes, és nem másnapos szemekkel ül be órákra, érezni lehet már a levegőben a feszültséget, és ha nem részegen megy be órákra, akkor észre lehet venni a dolgot. És én a maradék egy negyedben szeretnék benne lenni. Igazából el sem tudom képzelni magamról, hogy elküldjenek a többiekkel együtt. A száz nappali hallgatóból, akik most elsőévesek, összesen öt ember, öten jelölték első helyre a ME-t. A százból. Ezt a 168 pontos helyet. Velem együtt. Nem történhet meg, hogy kivágnak. Azt se tudom, mit kell olyankor csinálni.
Össze kell szednem magam, ez egy afféle bátorságpróba, ami próbára teszi a lelki erőmet, és be kell valljam, tényleg próbára teszi. Elég keményen.
Jelenleg egyetlen motivációm van, valahogy túl kell éljem ezt a félévet. És hogy mi lesz utána, hát azt majd meglátjuk. Nem tudom, mi lesz. Annyira csak nem vagyok hülye, valahogy majd csak teljesíteni fogom a tárgyakat, puskázni nem fogok, mert az plusz terhet jelentene. És itt jön az, hogy ezt hallom: "b_sszam meg, akkor hamarabb kellett volna elkezdenem tanulni, így meg fognak húzni, mint állat". Hát ezúton üzenem, hogy küzdeni fogok, ahogy erőmből telik, nem fogom magam könnyen adni.

De előtte alszom egyet. Rám férne már legalább egy hét alvás. Előbb magamat kéne rendbe tennem, és utána minden mást.

3 komment:
Legalább nem vagyok egyedül. Nem mondom, hogy borzasztó, de kicsit ijesztő az egyetem. Meg ez az"új-ság". De jó. Hallgass zenét, és jó.
Vagy nézz sorozatokat, és jó. Amúgy annyira nem gáz, csak esténként szokott rámtörni a pánik.
Mindenesetre többször kéne ilyen hétvégi Lan-partyt rendezni, és mindig másnál. Legközelebb mondjuk nálam, utána meg Zolinál.
Oké benne vagyok :)
Megjegyzés küldése