M bejön a szobájába, leül az ágyára a laptopja elé. Semmit sem sejt. Határozottan tagadtam, hogy ma meg akarnám locsolni, tavaly sem tettem. Hazudtam neki. Odamegyek az ajtó elé, bezárom, nekidöntöm a hátam, elzárva ezzel az egyetlen menekülési útvonalat. M érdeklődve nézi a táskám, mely a kezemben lóg. Azt mondtam neki, hogy valami rajzzal kapcsolatos dolgot hozok neki megmutatni, ami anya szobájában találtam. Tekintetével követi a kezem, ami a táskához nyúl, kicipzározza, komótosan előhúzza belőle a Renegade nevű vízágyút. Az eszköz 13 méterre viszi el a sűrített levegő nyomásával kilövellő sugarat, és 1,73 liter víz tárolására alkalmas. És jelenleg éppen őt veszi célba.
- ...picim? - szólal meg bátortalanul.

- Gyere el a géptől. - közlöm hűvös hangon. Mutatóujjam a ravaszon, a fegyvercsőben nagynyomású víz vár arra, hogy az alkalmas pillanatban kitörjön. A meglepetéstől nem szól. Mozgolódni kezd.

- ...picim, mit...
Felfoghatatlanul gyorsan történik minden. A fegyvercsőből vízsugár lövell ki, M-nek esélye sincs védekezni. Az első találat a hasán éri. Méltatlan hangokat hallat, mint aki maga sem hiszi el, hogy ez megtörténik, kezét maga elé emeli. Pár másodperc után a második találat a feje mellett halad el, súrolja a fülét. Feláll, rohanni kezd felém. A harmadik lövés elvéti, mögötte csapódik a falba. Elér engem, elkezdi kicsavarni a kezemből az ágyút. Utóljára még elsütöm, a combján találom el. Végül rámakaszkodik hátulról, kezét a fegyveren tartva, és addig nem enged el, míg így közösen, mint valami abszurd rák, el nem vánszorgunk a fürdőszobáig, és a szeme láttára ki nem ürítem a tárat a csapba.

Hát így telik mifelénk a húsvét.