Az egyik tegnapi fotóm híres lett fészen, valami I love Miskolc csoport megosztotta, az asszony meg learatta a babérokat érte.
Meglátogattuk ma nagyapát Nyíregyen. Tettünk rá szép virágokat, meg hosszú ideig égő mécsest. Büszke lenne ránk, a pulyákra.
Az úton átfutottam tesóm 2011-es kiadású, Mozaikos töri atlaszát, és így felületesen megnézve is több apró szakmaiatlanságra lettem figyelmes. A mindenféle szaklektorokat nem tudom miért válogatták össze, ha a dinoszauruszok kialakulásánál és kihalásánál meg sem említik a tengeri- és repülő hüllőket, nyilván őket is a dinoszaurusz megnevezés alá veszik, de ez a legkevésbé sem helyes. Illetve a neandervölgyi emberről is azt írják, hogy kihalt, nem azt, hogy eltűnt. Egyáltalán nem biztos, hogy kihalt, Sőt, igen ígéretes elméletek szólnak arról, hogy beolvadtak.
A térképes részeken pedig az aranylelőhelyeket következetlenül néhol arany, néhol aranyérc megnevezéssel illetik, holott ez kissé megtévesztő, mert az arany nemesfém, ezért azokban a történelmi időkben, amelyekről a térképek szólnak, a műrevaló aranyérc az az arany maga volt.

5 komment:
és pont 69 ember lájkolta a képet eddig. rátapintottam a lényegre.:D:D
"Egyáltalán nem biztos, hogy kihalt, Sőt, igen ígéretes elméletek szólnak arról, hogy beolvadtak." - Ennél a résznél el vigyorodtam, bocs. Tudom, nem kéne. -.-" (hülye a humorom.)
De jó, már el is felejtetem, hogy a nagyapád nyíregyházi volt.
Itt voltatok? http://goo.gl/maps/vUMRg
Amúgy a fotó melyik?
Ja, mégis megvan a fotó :)
A térkép gagyi, és nem látom hogy ott mi van :D
Megjegyzés küldése