2008. április 26., szombat

xxx sapiens

Ezt én találtam ki: Történelmi szemle az "emberi időszámítás" vége után 50 millió évvel, jegyzet egy másik sikeres faj történelemfüzetéből:

A dínók után a következő uralkodó faj volt az ember (ábra: TK/176. old.) Ez a faj később kettévált, és ez történt:
- Az első alfajt csak az ún. neandervölgy környékén sikerült azonosítani, ennek nagy volt az agytérfogata (1500cm^3), és sok húst evett, de nem tudott beszélni, így nem tudott összefogni a társaival, így kihalt.
- A második alfajtól a világon mindehol találtak leletet, ennek is ugyanilyen nagy agytérfogata volt, de ez már képes volt a beszédre, így, mivel a gondolatait meg tudta osztani másokkal -> a tudományuk összegződött és folyamatosan nőtt, így alig ötvenezer év alatt olyan mértékben nőtt exponenciálisan a kultúrális szintjük, hogy képesek voltak a saját evolúciójukból eltűntetni a szelekciós tényezőt.
Rendkívül magas kultúrát építettek (vallásos temetkezés), és a tudományos felfedezéseik is jelentősek voltak.
(pölö tudták, hogy kell repülni, vagy sok ideig víz alatt lenni, meg eszközöket készítettek, amik helyettük gondolkoztak és végeztek el dogokat, hogy nekik ne kelljen)
Emiatt olyan mértékben specializálódtak, hogy nem hogy természetes módon, de mesterségesen sem tudták már önmagukat fenntartani (a föld alatt találtak egy fekete trutyit, és azt kiszívták, és mindent abból csináltak, csak a végén elfogyott), ezért röpke ötvenezer év után ők is kihaltak.
És a dinoszauruszok után és az emberek után így emelkedett fel a mi fajunk.

1 komment:

bemapoe írta...

kicsit tudománytalan, de nagyon jó :)