2008. április 13., vasárnap

matekmatekmatek

Az egész úgy kezdődött, hogy katinéni feladott egy rakás házit. Mit nekünk az, gondoltam. Mindig fel szokott adni egy csomót, és óra előtt tök jól meg lehet csinálni. Most azzal fenyegetőzött, hogy hétfőn reggel, becsengő előtt fél órával ott fog állni a kapuban, és ott fogja beszedni, hogy esélyünk se legyen alkalmazni a jó öreg "óraelőttmásolomaházit-módszer"-t, amit amúgy egy igen okos diák fejlesztett ki, még valamikor a XX. században.
Szóval nekiültem, hogy kész legyek, de még mostanáig se lettem. Néztem az időt. Az első feladatsort viszonylag hamar megcsináltam, mindössze egy hosszabb (3 órás) szünettel. Utána a 2. feladatsornak kezdtem neki, az első részére 45 perc volt adva. Megcsináltam 33 perc alatt, és mivel már nagyon untam magam, kiszámoltam, és a másfél feladatsorral összesen 2 óra nyolc percet csesztem töltöttem el az életemből. Ennyi idő alatt, ezt is kiszámoltam, pontosan 2,75-ször tudtam volna megtanulni a magyart és a törit holnapra. És most múlt el négy perccel este hét. Na mindegy, mindjárt vége, gondoltam, úgyhogy el is kezdtem olvasni a 2. részt, ami úgy kezdődött, hogy 135 perc van rá adva.
Namost, ha ugyanolyan gyorsan haladok, mint az első felével, akkor is tegyük fel, 1 óra 20 perc alatt készülök el azzal a résszel, tehát elmondhattam volna, hogy "vasárnap három és fél órán keresztül csináltam a matek házit".
Azért csak "elmondhattam volna", mert ahogy erre rájöttem, azon nyomban fogtam a függvénytáblázatot, és olyan messzire hajítottam, amennyire a szobám falai engedték, felpattantam a székemből, kiviharzottam a szobámból, és vissza se szándékozok menni egészen este 9-ig, amikor is már lesz annyira sötét, hogy ne lássam többet az asztalomon fekvő feladatsort. Ajánlom neki, hogy ne kerüljön többet a szeme elé.

2 komment:

bemapoe írta...

ezt nem is gondolám rólad hogy könyveket hajigálsz

Koppany írta...

Most muszáj volt, mert meg akart fertőzni a tudásával a kis genyó.
De észrevettem, miben sántikál.