Érdekes, hogy sokan nem látták még az új kindert. Ezért most Levente tanácsára megosztom mindenkivel az élményeimet.
Nos. Hol is kezdhetném. Azt gondolom mindenki tudja, milyen egy kinder. Külsőre nincs is különbség köztük. Külön érdekesség, hogy Belgiumból importáljuk a tojásokat. A belseje azonban - már a csokit leszámítva - sokban különbözik. A régi, kicsit narancssárga, barnás, esetleg világoszöld kettévehető kupakok helyett most egy kis füllel összekötötték a felső és alsó kupakot, amik immár egységesen citromsárga színezetűek, és a felületük matt. Arányeltolódás is látható a két kupakrész között, mert az eddig jól megszokott "középen-van-a-rés" helyett az alsó kupakrész több hangsúlyt kapott. Nem véletlenül. Ugyanis az összekötő füllel átellenben egy, az ergonómiai szempontokat nem nélkülöző, és a kinyitást elvileg nagyban elősegítő mélyedés kapot helyet. Külön érdekesség az is, és ezt csak én vettem észre, hogy összehasonlítottam a régi kupakkal, és azt találtam, hogy valamivel szélesebb az új kupak, viszont rövidebb is lett, összességében tehát azt mondhatnánk, "tömzsibb" lett. Tehát fontos, hogy ezzel az apró méretváltoztatással immár nem kompatibilis a régi és az új kupak.
És a kinyitás. Az ergonómikus mélyedés nem segít, szerintem így kifejezetten nehezebb kinyitni a kupakot. Viszont az jó, hogy eddig ugye bele volt zsúfolva a két papír és a játék, de most, hogy már szélesebb, sokkal jobban belefér minden.
Én sokat szórakoztam vele suliban is, hogy megfelelő módon a nagy-és mutatóujjunk közé fogva az egybekupak alsó felét, és erőteljesen összeszorítva egy hangos pukkanás kiséretében nyílik szét a kupak. Ez is fontos, kipróbáltam, és ilyet a régivel nem lehetett csinálni. Viszont hamar tönkre is megy, mert egynapi használat után az én kupakom már nem szól olyan jót. Elromlott.

1 komment:
Szerintem ez az írás Pulitzer-díjat érdemel. Nagyon jó szatirikus, meg groteszk.
Megjegyzés küldése