2015. október 24., szombat

Just for the record, az utóbbi három napot az egyetemen töltöttem Novi Sadban egy konferencián, ahol életem második idegen nyelvű előadásával kényeztettem a közönség halló- és látószerveit (a tavalyi első után [nagyon RAD ez a sztori] most már bármi jöhetett ugyebár). Zabáltunk sok ismeretlen húst és sütit, megnéztük az erődöt is és katakombákat, ettünk étteremben és beülős helyeken, és igazából sok dolog történt, amiket nem fogok leblogolni, mert egyszerűen lusta vagyok arra. Meg igazából nem akarok nyilvánosan más helyeket/kultúrákat/szervezést fikázni, privátban mesélek, ha valakit érdekel. Annyi előnye volt a dolognak, hogy tanultam egy olyan japán kifejezést hogy Yokogushi, meg hallottam eye-safe lézerekről, amik nem is tudtam eddig hogy léteznek, illetve azzal is tisztába kerültem, hogy a JEOL műszerek nem is annyira jók. Ezen kívül csak a túlélésre játszottam. Nem voltam nagyon elragadtatva az ottani dolgoktól.