Ma kb. 1800 km-t tettem meg, aminek nagyobb része a levegőben történt. Ja, életem első repülése, és kicsit be is voltam tojva előtte, mert a thesszaloniki reptéren akkora káosz uralkodott, mint egy jóféle Serious Sam pálya közepén, mindenki szaldgált szanaszéjjel, én meg nem tudtam, hogy ez normális dolog-e, vagy sem. Mindegy is, sikerült elsőbbségivel feljutnom az A320-ra, a bal hajtómű mellett ültem közvetlenül, így szemtanúja lehettem, ahogy emelkedés közben előbb majd kitörik a kerék egy kátyúban a kifutópályán, aztán ahogy vészjóslóan libeg fel-le a szárny vége, de bíztam a technikában és a menő napszemüveges magyar kapitányban, így inkább élveztem az utat, és az egyetlen dolog ami miatt izgulnom kellett az az, hogy nagyon kellett pisilnem. Odafentről nézve a tájat az jutott eszembe, hogy odalent minden olyan... szabályos. Egyébként sima út volt, csak kisebb döcögések fordultak elő, az ereszkedés viszont kellően izgalmas volt, közben még egy felhőn is átmentünk, én meg élőben néztem, hogyan szívja be a turbina. Az egyetlen baj, hogy túl hamar véget ért az egész. Érdekes élmény volt. Ja, meg a másik, hogy azt hittem, hogy egy repülő belülről tágasabb. Kicsit szűknek találtam, olyan volt mint egy tengeralattjáró, csak repült. Na mindegy.

Aztán megérkeztem Pestre, irány a Keleti busszal, aztán a Nyugati metróval, aztán Szeged vonattal, most pedig itt dekkolok egy panzióban, és sosem éreztem még magam ennyire nagyon egyedül és magányosnak. El akartam menni legalább vizet meg dezodort venni magamnak*, hogy holnap a felvételimen ne nézzenek gorillának, de amikor megérkeztem a belvárosba, akkor jutott eszembe, hogy a pénzemet meg otthon hagytam, így visszagyalogoltam, és inkább neteztem és cseteltem az Asszonyal, tököm. Honvágyam van és haza akarok menni.

Kegyetlen dolog 15 kilót átcipelni a fél országon. Ekkora a publikációs jegyzékem. Holnap meg cipelhetem haza.

* A gépre nem volt szabad folyadékot felvinni.