Előttem volt egy geológus csaj, aki rommá parázta magát, bár enyhe csalódottságot éreztem a hangjában, amikor megtudta, hogy a menyasszonyom miatt jelentkeztem Szegedre, és nem azért mert itt tanultam eddig.

És akkor utána bementem, kezemben egy vaskos köteg papírral - a publikációs jegyzékem másolatával. TDK-ztam-e, kérdezik. Mondom igen, az utóbbi négy évben mindig. Helyezést értem-e el, kérdezik. Igen - mondom - értem én már el minden helyezést. Első is voltam? Igen. Mikor? Hú, hát arra már nem emlékszem, de itt van róla a papír valahol. Elkezdem feltúrni a papírkupacot az oklevelek után.

Amíg keresem, addig kérdezik, voltam-e OTDK-n. Voltam, igen, ott is kaptam díjat, azt is mindjárt megkeresem, de addig közben megtaláltam a diplomamásolatom, akkor addig odaadom azt.

Szorgos papírtúrogatás, már vagy 3-4 papírt meg kell keresnem, addig a bizottság végtelen türelemmel ül. Cikkem jelent-e meg, kérdezi hirtelen az elnök. Igen, az volt legfelül a stócban, oda is adom neki, mind a kettő impaktos és elsőszerzős. Hű, -nézegetik mind,- hát én ezt miért nem mutattam eddig, akkor ne is keressem a TDK-kat, meg a többi papírt se, erre a két cikkre megkapom a maximális pontot, van még valami amit mondani akarok?

- Hát, voltam még egyéb konferenciákon is... - Azt ne is mondjam, a max pontot megkaptam, nem tudnak ezekre már többet adni, ha nincs más mondanivalóm, mehetek isten hírével.

A 20-25 jelentkező közül így lettem nem hivatalos források (a kutatási vezetőm, bizottsági tag) megerősítése szerint harmadik, így tulajdonképpen már elmondhatom magamról, hogy a Szegedi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója leszek szeptembertől. Az előttem lévő kettő szerintem Szegeden végzett.