2009. május 16., szombat

szakest

Na imhol jöttem haza szakestről, egész idáig ott voltam, és olyan batár nagy kétliteres kupát kaptam, hogy az még a nővérem 30 kupás gyűjteményéből a legnagyobbtól is kétszer nagyobb, fogja is irigyelni rendesen. És ekselni is kellett belőle párszor. Szóval most a közhiedelemmel ellentétben nem vagyok részeg, mert még meg tudom különböztetni magam részegektől. Csak éppen annyi, hogy kommunikatívabb vagyok az átlagkoppánynál. Majd emlékeztessetek rá 4 év múlva pont ilyenkor, hogy megbeszéltük Gabival, hogy a mi gyűrűavatónkon mi ketten sörpárbajozni fogunk kétliteres kupából, és a földbe fogom alázni.

Na meg találjátok ki kivel utaztam a buszon, naná, hogy a lánnyal a 8.25-ösről. Rá kellett jönnöm, hogy szemből tényleg egy tünemény, profilból már nemannyira, de abban kiegyezhetünk, hogy a széldzsekijében veszettül jól néz ki. Össze is fogok vele jönni, illetve jönnék én, csak ne lennék ennyire muja.
Meg most ahogy jöttem haza, egy nyuszi szaglászott az út mellett a vargahegyen, úgyhogy most már fel is van dobva a napom, minden hepi, nem is kell több.