Valami nemokés. Valami nagyon nemokés. Már kikapcsoltam a Goldmundot, de még egy kicsit még mindig nyomott a hangulatom, nem akarok vizsgákat, csak vegetálni akarok, azt akarom, hogy hagyjanak békén. Meg olyan érzésem is van, mintha az egész utóbbi egy év egy nagy átverés lett volna, egy vicc, egy baromság. De most már befejezem, mert ez kezd nyálas lenni.
Egyébként nagy kár, hogy sokan olvasnak engem, mert bizony elég rendesen ki tudnék beszélni egy pár embert, főleg a lányokat, és ezt most pejoratív értelemben kérem érteni. És főleg azokat, akik cigiznek. Mert nekem hiába mondják, a cigi egyáltalán nem menő, és nem is lesz az. A facebook sem menő, mert aki azt használja, az csak menő akar lenni. A bloggolás ellenben menő. De azon belül is vannak fokozatok, annál menőbb, minél stílusosabb egy blog. De csak akkor menő, ha írnak is bele valamit, nem csak úgy van. Ma ki akartam ülni a padra az udvaron, hogy elolvassak egy cikket a KKK-ról, az menő. De az nem menő, hogy nem tudtam kiülni, mert tele volt a pad hangyákkal, és nem szeretem ha rámmásznak. Meg ma viszonylag sokat beszélgettem a macskámmal, az is menő.
Szóval most jön a cigitéma. Vannak emberek, sok olyan ember, akiket sajnálok, mindenféle közhely nélkül csak úgy sajnálok, mert meg fognak halni.
Közben én most lementem és megnéztem egy gyors kétmenetes fight clubot a jurosporton, mert a kedvencem, Peter Aerts, "a Favágó" kivágott egy négert, de nem volt könnyű dolga. Jó meccs volt, gyepálták egymást rendesen. És közben arra is rájöttem, hogy azért írok most összevissza minden hülyeséget, mert bűntudatom van, hogy még egy vizsgára se jelentkeztem.
Meg ami még siker volt ma, a hadjárat sikeres volt, letiltottam vagy tíz embert a partnerlistámon, és azóta nem kapok semmi hülye reklámbuziságot MSNen. Aki le van tiltva és mégis szeretne írni nekem, az előbb csináljon valamit a vírusával, tegye rendbe a messengerkliensét, és utána talán visszaengedem, ha megesik rajta a szívem. Ennyi. (Én ezzel nem vagyok hajlandó tovább foglalkozni drágáim, ez már a ti saratok, döngessétek csak a jogaitokat.)
Meg kéne alapítani itthon is a KKK-t, az is menő lenne.

3 komment:
"Szóval most jön a cigitéma. Vannak emberek, sok olyan ember, akiket sajnálok, mindenféle közhely nélkül csak úgy sajnálok, mert meg fognak halni."
Tudod nem csak azok halnak ám meg, akik cigiznek. :P
Nem mintha a cigizők pártján állnék :)
Mindegy akkor, a lényeg az, hogy a cigi nem is menő, pedig sokan azt hiszik. A nem_cigi a menő.
Ezzel tökéletesen egyetértek :)
Megjegyzés küldése