náthás testben ép lélek

Gyakorlatlan/alkalmi blogolvasónak úgy tűnhet, világbajnokságot nyertem nehézsúlyú egyetem-szidásból, és hogy biztos nagyon utálom is mint a szart, hogy ennyi bajom van vele, és hogy csakis bajom van vele.

Pedig így, hogy lassan második napja még csak hírét se hallottam se a csoporttársaimnak, se magának az intézménynek, kezd barátságosan kinézni. Mint egy mumus, ami csak a fantáziámban létezik, de a valóságban nem.
Kénytelen leszek lassacskán be-be járogatni órákra, hogy emlékeztessem magam az utálat fogalmára és tárgyára.

Lassan így a régi, a jó öreg sokbejegyzéstírós koppányos énem is kezd visszatérni, a káromkodós kohászos énem meg szépen lassan háttérbe szorul. Jó is ez így, mert tulajdonképpen én anyagmérnöknek jelentkeztem, fogalmam se volt, hogy az tulajdonképpen a kohászat csak átnevezve. Így történhetett, hogy bekerültem egy rakás büszke, önérzetes, sört és minden mást* vedelő, cigiző, ordibáló, duhajkodó fémkohász közé, és hogy ezek azt akarják, hogy közéjük tartozzak.
De én lelkileg erős** vagyok, (ebben némileg az aspergerem is segít,) és eddig úgy néz ki, sikerült megőriznem integritásom és individualitásom a campus társadalmában. Az a jó, ha a koppány koppány marad. A szabadszájú (káromkodós) és sokáignemposztolós blogírásról tehát le fogok szokni. Vivát Koptschek Avenue!
Basszus, most vettem észre, hogy teljesen vérben van a bal szemem. Nem is értem, hogy látok még ki rajta. Na megyek feküdni, csá.

* csak tartalmazzon alkoholt
** :g

Délután van, és mostanában ritkásan fordult elő, hogy naponta két bejegyzést is postoljak. Egészen idáig. Már kicsit jobban vagyok, öntöm magamba a keserű kamillateát mint a cukrot, és szerencsére el is fér bennem, mert a reggel tapasztalt takonymennyiség kábé felét már sikerült testnyílásaimon kiürítenem (, főleg a felső kettőn). És most pedig olyan gondolatok kucorogták be magukat a fejembe, hogy tojok én az egész világra, ha nem megyek egyetemre, akkor nem is fogok az egyetemi énemmel foglalkozni. Ha akarnak valamit, majd a rektori felhív vagy ímélt küld, a rajz beadandókat meg megpróbálom a lehető legtovább halogatni. Mindenesetre most inkább megyek tévézni, és közben azt tervezgetem, hogy holnap is itthonmaradok.

kényszerpihenő

Táppénzen vagyok, önhatalmúlag úgy határoztam, hogy adok magamnak egy szabadnapot. Egy egész nap, itthon, és ma nem fogok aggódni semmi miatt*. Tegnap jött egy csávó, apa személyes számítógépes szakembere, aki valamiért engem mindig egy fáraóra emlékeztet (kopasz, görbe orr és határozott szemöldök), és megcsinálta a netet, ami egészen tegnap éjfélig működött is, de ma reggelre elszállt mint a fecskék ősszel. A telefonnal együtt. De szomszédnak működik, igen, az megbízható, ha öt milliárd év múlva a Nap felperzseli a Földet, a szomszéd wifije még akkor is állni fog és sugározni.

Már tegnap reggel előre tudtam, hogy direkt itthon maradok, és előre örültem, egy csomó témát találtam, amiről ma írni fogok, de már elfelejtettem mindet. Muszáj is most itthon maradnom, mert a teljes bal fejem be van gyulladva, a füleim be vannak dugulva, valszeg nem mással, mint takonnyal, az orrommal ugyanez, valszeg az is takonnyal van tele, ráadásul a szemem is be van dagadva, valszeg a takonytól de nem merek találgatni, hogy mitől. Egész éjszaka nem kaptam rendesen levegőt, így a fájós torkomon keresztül voltam kénytelen lélegezni.
Az van, hogy már legalább harmadik, de minimum negyedik hete vagyok hol beteg, hol nem. De köhögni eddig négy hete minden nap köhögtem. Ez nem állapot. Amióta egyetem van, beteg vagyok. Lehet az lesz, hogy ott fogom hagyni a francba az egészet**.

* kivéve persze a három beadandó ábr.geom. cuccot, ami mind holnapra kell
** vagy az egyetemet vagy a betegséget vagy mindkettőt

az öt fa

Elneveztem öt gesztenyefát. Minden áldott nap találkozom velük amikor egyetemre megyek, látom, hogyan hullajtják termésüket és leveleiket, lévén betonba ágyazva semmi esélyük arra, hogy utódokat neveljenek, mégis büszkén tartják magukat dacolva az időjárással és az idő vasfogával. Úgy gondoltam, legalább egy nevet megérdemelnek, rajtam kívül úgyse jutna eszébe senkinek nevet adni nekik.

A megállóval közvetlenül szemben álló három fával kezdtem, jobb szélső lett Elemér (középső képen). A középsőt Álmosnak kereszteltem, a bal szélső meg Nándor lett (baloldali képen). Mivel eléggé rakoncátlanok, és egy képre nehezen lehet őket bezsúfolni, itt külön láthatóak:

Igen ám, de ekkor vettem észre, hogy a megállótól odébb is ott árválkodik még két gesztenyefa, azért mégse maradjanak le ők sem, a baloldali lett Mr. Patrik, mellette pedig Benő, a jobboldali képen ők láthatóak. Hogyha valaki tehát a képek sorrendjében nézi őket, vagy a temetőnél nyugati irányba halad, a következő sorrendben találkozhat velük: Nándi, Álmos, Elemér, Mr. Patrik, Benő.
Ezek után legközelebb aki arra jár, legyen szíves a nevükön szólítani őket, nehogy megsértődjenek. Jah, igen, Nándor azt üzeni, hogy nem bánja, ha Nándinak becézik.

évnapra

Most valami frappánsat kéne írnom, mert hát jeles nap ám a mai, de egyre csak az Ábr.geom. beadandó jár a fejemben, aminek holnapra késznek kell lenni, de ha megkérdezem az agyamban kószáló gyenge ívkisüléseket, azt mondják, hogy az bizony nem ma fog elkészülni. És hogy valami rendhagyó is történjen már végre, nem azt fogom leírni, hogy milyen napom volt ma, hanem hogy milyen lesz.

Most levágom magam a tévé elé, és éppen akkor kezdődik valami írtókirály dokumentumfilm az emberi agy működéséről, vagy valami világszenzációs tudományos felfedezésről. Egészen addig fogom ezt nézni, amíg eszembe nem jut, hogy futnom kéne a buszhoz, de mázlim van, mert a filmnek is épp akkor van vége, nem maradok le semmiről. Ez kábé 11 körül lesz, mire felérek a megállóba a busznak már öt perce el kéne mennie, de pont engem vár. Utána a fogorvos a félszáz lepedő helyett ingyen fogja megcsinálni a fogaimat, utána bemegyek az egyetemre, ahol kiderül, hogy az összes pályázatot és ösztöndíjat én nyertem, utána a tanár megírja helyettem a kémia ZHt, és a többiekét úgy javítja ki, hogy csak nekem legyen elégséges. Utána meg megyek haza, mert az este héttől esedékes daltanításra vissza kén' érni. Már az is kisebb csoda lenne, ha a 29-es megvárná, amíg szépen lassan leszállok a 67-esről, szépen nyugisan átgyalogolok az út másik oldalára, majd egyenként szedve a lépcsőket felszállnék rá (a 29-esre), és vigyorogva odaszólok a sofőrnek, hogy szép napunk van ma.

A daltanítás után hazamegyek az utsó busszal, persze az is megvár, a buszon véletlenül találni fogok egy zsák pénzt a zsákon a nevemmel, és egy cigányfamília fog vigyázni rá, és ha meg fogom kérdezni, hogy miért nem lopták el, azt fogják mondani, hogy azért, mert az én nevem van rajta*, és különben is, ők nem olyanok. Aztán a busz egészen hazáig fog vinni, ide a kapu elé, illetve nem pontosan ide, mert kicsit előbb fog megállni, hogy nehogy levigye a Porsche cabrióm tükrét, ami meg itt a kapuban áll. De jaj, a busz így pont egy pocsolya előtt állt meg, de semmi baj, már látom, ott fut az egyetem rektora, hasra veti magát a pocsolyába, és mondja, hogy lépjek a hátára, nehogy vizes legyen a cipőm. Miközben ilyen módon szállok le a buszról, elmondja, hogy öt évre előre minden félévemre beírták a jelest, a diplomamunkámat is megírták helyettem és meg is védték, és mivel így én lettem a legkiemelkedőbb egyetemi polgár, az egész egyetemet nekem ajándékozzák, tegyek vele, amit akarok. És szól, hogy az Ábr.geom. beadandóm véletlenül magától megrajzolódott. Szóval ez vár rám a nap végén.
Most tisztára elérzékenyültem, nem tudom folytatni.

* Tudnak olvasni.

éppen ez megy a tévében

Az éppen nem betegállományban levő családtagjaim áhítattal nézik a celeb vagyok, menekülj innen első* adását. Már tegnap, a nyálas amerikaizászlós hazafis amerikaitörténelmes Ketrec Nicolasos film** alatt is fent a kis sarokban villogott a visszaszámlálás, hogy még huszonkét óra van a műsorig. "A külföldön hatalmas népszerűségnek örvendő" világos, persze, még manapság is vannak, akik nem tudják, hogy működik a távirányító. És hogyan nem tűnik fel senkinek, hogy a Survivor dzsundeles másolatában a celebek*** állítólagos szenvedései mögött ott áll egy kajával, piával, nővel, mindennel felszerelt stáb. Meg azt se értem, hogy ha az a lényeg, hogy a sztárok haza akarnak jönni a kényelembe (ez volt a cikkben), akkor minek mentek el? Kényszerítették őket, vagy mi? Ahhoz képest elég vidámak. Az már más kérdés, hogy a celebek háromnegyedét még csak látásból se' ismerem, akkor meg mitől celebek.
Már azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ezt is a bigbráner játékgyáros Endemol készíti, direkt meg is fogom nézni a végén a főcímet. Másokat is sarkallok arra, hogy ezt tegyék. És ha megjelenik a kék azonosítatlan formájú logó, akkor én, mint a Bázis-Szocializáció Tanszék jelenlegi dékánja, indítványozom, hogy írjunk petíciót a holland cég munkájának beszűntetésére, ne keserítsék meg minden évben a nézhető filmtermést.

* bárcsak kisérleti lenne, akkor drukkolonék, hogy az egész fuccsoljon be, de a magyar lakosság intelligenciaszintjét és az RTL hazudós nézettségi adatait figyelembe véve nincs sok esély rá.
** szó se róla, izgi film volt amúgy. Csak a címét nem találták el. De azt nagyon nem. Amerikainak kéne lennem, hogy azt mondjam rá, elfogadható film. De nem akarok amerikai lenni semmi pénzért.
*** ez a szó is megérne egy misét. A "sztár" immáron nem kielégítő fogalom. Nem, kérem. Ma már celebek vannak, nem sztárok, és még csak nem is hírességek, mert az magyar szó, és fúj.

A fotóblogom átmenetileg nem üzemel, de semmi ok pánikra, csak egy kis karbantartásról van szó.

Update: Vili, most már okés. Csak annyi történt, hogy új címet kapott, de mivel nem akarom, hogy általános méltatlankodás legyen amiatt, hogy mindenhol át kell írni a linkeket, mindenkit megnyugtatok, hogy nem kell átírni a linkeket. Továbbra is működik a kopfoto.blogspot cím, csak annyi a különbség, hogy ha betölt, nem kopfoto lesz az oldal címe. Pánikra tehát semmi ok, nem történt semmi baj, minden ugyanúgy működik, mint eddig.

Nincs most sok kedvem írni. Gondolom észrevettétek. És tudjátok, hogy ebben mi a jó? Hát az, hogy így több idő marad képeket rajzolgatni.
Ezenkívül időm sincs sok, hétfőn és pénteken kívül minden nap éjfél után érek haza. A balekoktatás miatt. Kegyetlen. És még két hét. Hétfőn alá kell íratnom egy tanszékvezetővel egy papírt, miszerint az egyetemen 2009-től sebes szálló* nyílik, meg kell keresnem utána egy "Magnum" nevű egyént, és meg kell kérdeznem tőle, hogy kell nőzni, és ha nem válaszol, akkor meg kell kérnem, hogy mutassa meg az árnyékgitárját. És ha ez nem lenne elég, egy héten belül kell készítenem egy min. 20 centi magas, pontos méretarányos 3D-s modellt a 3-as, 4-es és 5-ös kolik előtti szobrokról (egy csille, három fogaskerék és egy öntőüst), és mindezt kartonpapírból és alufóliából. Szal lesz dolgom most a hétvégén. Viszont ma kizárólag semmittevéssel töltöttem a napom. Jól is esett, csak így hamar elmegy.
És hogy a pánikhangulat is meglegyen, már megint tervbe van véve egy új dizájn a blognak.

* Ammeg miarák?