2015. július 31., péntek

Igazából az a tény, hogy indulás előtt egy hirtelen jött, de jó ötlettől vezérelve virtuális magánhálózati szerverré alakítottam a szegedi egyetemi gépem, indulás után egy nappal a munkám és a hobbim csataterén is most éppen az életemet menti meg. Azon a gépen fut az összes szimulációs szoftverem, és az a gép van rákötve a nemzetközi tudományos adatbázisra. Most pedig már csak imádkoznom kell, hogy még legalább három hétig senki ne rúgjon bele véletlenül, senki ne kapcsolja ki takarítás közben, és ne legyen áramszünet sem, mert adott esetben hetekig >1000 km-re leszek tőle.
Az utolsó utáni pillanatban lévő tűzoltogatás mellett már egy napja azzal vagyok elfoglalva, hogy vállon veregetem magam, hogy milyen okos voltam azzal a VNC-vel.
Most pedig megyünk a horvát tengerpartra, utána pedig a szlovén alpokba.