2014. november 4., kedd

spaceshiptwo

Ez a bekezdés két nagy tévedésen alapul:
1) A profitorientált vállalatoknál is cél, hogy működőképes és megbízható eszközöket hozzanak létre, ellenkező esetben nem jön a vevő és nem jön a profit, mert mindenki csak azt látja a tévében, hogy úristen felrobbant ez és elpusztult az, arra azonban mindenki fittyet hány, hogy azt a robbanást hány sikeres teszt előzte meg. De utána már senki nem akar felszállni arra hordóra.
2) A vállalatot mindennek lehet nevezni, de a legkevésbé sem amatőrnek. Azt ugye senki nem gondolja, hogy Steve Jobs fogta magát, és iphone-t barkácsolt magának? Alkalmazott egy rakás mérnököt, akik pont ahhoz értettek, ami a dolguk volt. Jobs is azt csinálta, amihez értett, az pedig a vállalatirányítás volt, nem a szoftver- és hardverfejlesztés.
Az illető aki meghalt, ő berepülő pilótaként vesztette az életét, és ilyen módon kizárólag hősként lehet rá tekinteni. A cikk jól mondja, tanulási folyamat van, nálunk is, és a többi magánkézben lévő űrcégnél is, és Michael Alsbury azért halt meg, hogy másoknak ne kelljen.

Jé.
Tegye fel a kezét, akinek ez (a nem próbaszerencse-alapon történő fejlesztés) újdonság. Remélem, innen senkinek nem az. Amikor nekünk volt legutóbb hasonló tereptesztünk kvázi éles környezetben, én kb. egy hétig nem aludtam, mert éjjelente a gép előtt ülve folyamatosan a telemetriát néztem napi 12 órában. Akkor is, amikor a rover éppen állt. De ez már annak idején meg lett énekelve.