A kedvenc PC-játékomról szólt a másik kérdés amit visszakaptam Marvtól.

Nos, azt tudni kell, hogy nekem egy egész könyvtáram van PC-játékokból, jobbnál jobbakból, és elég sok ideig szoktam ráállni mindegyikre, és többször is előveszem szinte mindet. Két játék van amit ötnél többször játszottam teljesen végig, az egyik a Jedi Knight III: Jedi Academy, ezt szerintem nem is kell bemutatnom senkinek, a másik pedig a Freedom Fighters, szerintem ez méltatlanul ismeretlen FPS, úgyhogy elárulom, hogy az alternatív történelme szerint a 2. világháború és a hidegháború kissé másképp alakult, aminek az lett az eredménye, hogy monstanában a szovjetek egyszerű inváziós módon megpróbálják elfoglalni az usát, és mivel FPS, nem nehéz kitalálni, hogy egy szabadságharcos vízvezetékszerelőt kell alakítani benne, aki először még csak szökni próbál, aztán már a bátyja megölése iránti bosszúból visszafoglalja fél Manhattant egy maréknyi partizánnal. Ami miatt nagyon szórakoztató játszani vele, az a havoc-fizika, nagyon vicces ugyanis látni, hogy egy-egy gránát után rongybabaként hullnak az égből a ruszkik. És amit szerintem még kevesebben tudnak az az, hogy a játék zenéjét a budapesti szimfonikusokkal vették fel. És nincs benne egy csepp vér sem, gondolom a rating miatt.

Egyébként egyre kevesebbet játszom PC-játékokkal, az utóbbi 5-6 évben kijöttek közül szinte eggyel sem (nem fut a gépen), és inkább a klasszikusokat veszem elő.

Viszont amióta itt az android, azóta az androidos gémekre vagyok rámozdulva. Azon belül is a szívem csücskei a pixel-art játékok ezen a platformon, amiknek a legszebb képviselője például a Sword and Sworcery, amit ugyan én PC-n vittem majdnem végig (a vége előtt lefagyott sokszor), de ez a játék a gyönyörű grafikáján és hátborzongatóan jó zenéjén túl arról is ismert, hogy én ezt konkrétan megvásároltam és nem bántam meg, és arról, hogy a játéktörténelem valaha volt legEPICebb bossfightja van benne - egy lebegő háromszög ellen.

És ha már pixel-art, akkor ugye kipróbáltam a Pokemont, és bejött, mert végülis ez is pixeles rpg, és meglehetősen addiktív, és én gyerekkorom óta amúgy is fogékony vagyok a pokemonra, a gimiben még a tazókat és a kártyákat is gyűjöttem, direkt azért mentem minden áldott nagyszünetben rágót venni a büfébe, mert kaptunk mellé kártyát. A Yellow változattal kezdtem hát el, értelemszerűen Pikachu starterrel, és majdnem végigvittem, volt is róla tán poszt, de aztán formázva lett a mobilom, így sajnos el is veszett a mentés. Aztán tabletre tettem fel nintendo-emulátorral a White változatot, és most éppen azt nyúzom, valahol az első negyedénél tartok, valami sivatagban nyomulok éppen. A két legerősebb pokemonom a Wilson nevű lvl25-ös Audino és a Dafak nevű lvl25-ös Musharna, és tudom most mit gondoltok, és nem érdekel hogy mennyire buzisak így ketten, mert az összes npc is kiröhögi őket, aztán ezek odacsapnak, aztán akkor szevasz. Mert az az igazság, hogy rendesen oda tudnak csapni annak aki röhög rajtuk, két kör alatt földbe zúznak mindenkit, aztán utána megy a sírás.

És hát ez van most.