2013. október 21., hétfő

Ma újabb csoporttársnak meséltem a roverről. Kérdezte, hogy mi az a rover. Feltételezem, hogy itt sem tiszta mindenki számára a fogalom, úgyhogy elárulom, hogy a rover az egy olyan jármű, amely képes leszállni egy idegen égitest (hold vagy bolygó) felszínére, és ott képes helyváltoztatni, vagyis mozogni. Kerekekkel, vagy lépegetve, vagy valahogy. A lényeg az, hogy egy olyan űrszonda, amely furikázni száll le valahova a világűrben, és a Földről irányítható. És mi készítjük.
Szóval az lesz, hogy az I2-es (félig már I3-as) prototipusunk november végén Hawaiira megy egy ottani tesztbázisra. Holdi körülményeket szimulálnak majd neki az ottani kollégáim, mi meg majd itthonról fogjuk irányítani a rovert. Az akció nagyjából 10 napig tart majd, egy irányítóközpontot rendezünk be Pesten a Városházán, és ott fogunk minden nap műszakolni. Mint az amerikai űrhajós filmekben a földi irányítás. Hozzájuk hasonlóan mi is a rover idejéhez fogunk igazodni, és ez adja igazából az akció izgalmát is, ugyanis este hattól reggel hatig fog tartani egy-egy futás itteni idő szerint. Kvázi éjszakai műszak lesz egy bő hétig, közben hazajövök majd nappali műszakban zh-t írni mint minden normális ember, aztán megint az éjszakai titkos életem következik.
Izgalmas dolog lesz ez, majd ha odaérünk mesélek róla többet, most pedig egyelőre ennyit és jóccakát.

5 komment:

...petya, a petya... írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
...petya, a petya... írta...

dehát ezzel mindenki tisztában van:)

Koppany írta...

aaaaaaaa :D

L írta...

szia! szeretnék adni neked egy 'díjat' (igen, sokat olvasom a blogod, csak lusta vagyok kommentálni mostanában, szóval bocsi, hogy így idepofátlankodtam hirtelen :D )
http://claustrophonia.blogspot.com/2013/10/dijat-kaptam.html

Koppany írta...

Köszííí :D
Megosztó személyiség vagyok, vannak akik nagyon anyáznak, mások meg még díjaznak is :D btw én is olvasom rendszeresen a blogjaidat, de én se kommentálok, nincs ebben semmi szégyen :D