Túl sok a kocka. Mindenhol. Mivel ennek kiváltó okát nem találtam, írtam egy cikket és gondolatban visszadatáltam a kocka-népességrobbanás idejére:*
Megnyitotta kapuit az első hivatalos magyar kockagyár, a pesti Kockaképző Szaki-skola. Az újonnan átadott intézmény a tervek szerint hamarosan ontani fogja magából a kockábbnál kockább geekeket, és Magyarország újra kockanagyhatalom lehet. "A beruházás és a képzés a tervek szerint halad, eddig nem merültek fel problémák semmilyen téren." - nyilatkozta lapunknak a állami kockafelelős szaktárca sajtófőnöke. " A magyar kockákból sajnos jelenleg is hiány mutatkozik, az új intézmény célja hogy fellendítse az országban a kockák népességarányát, valamint megfelelő mértékű kockulási hajlamot juttasson az emberek felé. Ezt részben egyetemi szintű képzéssel, részben a kockaság életstílusának terjesztésével kívánjuk megoldani a lakosság körében."...
Így ni, így már van hír ami előrevetíti az eseményt.
Az esemeseket mindenkinek köszi, kaptam másfél kiló nougat bitset (5+1 doboz),** és drukkoljatok holnap tíztől délig. Ma megint doboltam amúgy, meg Zsófival is találkoztam teljesen véletlenül hétköznap délelőtt, a PcWörld meg megint bekaphatja, hogy a fél újság arról szól hogyan kell windowsról vírust írtani meg a registryszemetet kitakarítani. Az olyan rendszerek létezését tagadom, ahol nem lehet négy kattintáson belül pixelpontosan állítani a panel vastagságát. És a világ meg bekajálja hogy az egy oprendszer, és odavan hogy driver nélkül felismeri a merevlemezeket, lol. GNU/Linux húsz évvel ezelőtt is tudta ezt, és már akkor sem volt fícsör. Egy szó mint száz, a világnak így meg most szerencséje van hogy jelen pillanatban az összes gyűlöletem a microsoftra fókuszálódik, de arra nagyon. Megyek kedden direkt egy kétórás előadásra, a magyar leányvállalatuktól jön egy pali és népszerűsíteni akarja majd azt a szemetet. Én meg ott fogok ülni, és hallgatni fogom mit mond. Arról tuti blogolok majd, előre látom hogy meg fog érni egy misét. Beülni egy MS-propaganda cuccra elkötelezett Linux-fanként. Fun lesz.
Egyelőre ennyi. Ez most egy ilyen "A Föld is kocka alakú" post lett, ilyen is kell néha. May the source be with us.
* Mondhatni elvagyok.
** Jóllakott óvodás - szindróma.

2 komment:
hehe
megyek haza holnap
egy kis tenisz?
Délben Kittyvel az egyetemi pályán. Ha odaérsz addigra, beszállhatsz :)
Megjegyzés küldése