2009. április 5., vasárnap

frímél

Köztudott, hogy ugyebár van énnekem egy freemail accountom is, direkt azért, hogy oda kapjam a szemetet mindenünnen. Mármint a levélszemetet. De megesett már, hogy más szemetet is kaptam ida. De ez más téma.
Szóval éppen ötödik napja nem néztem meg mi folyik ott bent, de most kiborítom a bilit ide mindenki elé, és egy rögtönzött kimutatást készítek a beérkezett levelekről. Kezdeném is azzal, hogy a Freemail Szimpla dizájnban amit én használok, van külön spam mappa, nem tudom hogy a normál freemailben van-e, mert azt már rég nem láttam. Szóval a spam mappa tartalmát nem veszem számításba, mert az még annál is spamebb, mint ami az Érkezett mappában van. Nahátakkor.

Öt levelem az antikváriumtól jött, pedig kétszer lemondtam már a hülye hírlevelüket, de úgy látszik ez őket nem zavarja. Engem igen. További két levél jött a NASAtól, pedig már ezerszer mondtam nekik, hogy nem akarok elmenni a gagyi Mars-missziójukra. Nem, még akkor sem, ha fizetnek. Miért nem fogják már fel végre? Másik két levél jött a Myviptől, nem sok vizet zavar, azt úgyis gyakrabban szoktam nézni.
A többi levélből már csak egy-egy érkezett. Kaptam egy spanyol nyelvűt, már megint 4500 millió eurót nyertem a spanyol lottón, úgy, hogy nem is játszottam. Na ezt csináljátok utánam. Aztán kaptam még Mommo-hírlevelet is, ami fogalmam sincs mi lehet, mert még egyet sem néztem meg, de a neve alapján biztos egy aranyos kis szörmók lehet. Mommo, a barátságos kis szőrmók. Nem? Aztán megkaptam még az Egészség Hírlevél aktuális számát, amiben a biorezonancia előnyeire hívják fel a figyelmem. Ezt a tárgyból következtettem ki, mert én elvből nem nyitok meg semmi olyat, aminek a nevében az E-betűs szó szerepel. Pfúj. De itt van még a Felvételi Információs Szolgálat is. Kedves tőlük, hogy még nem felejtettek el. Cserébe viszont én sem őket, gondoskodnak róla.
Aztán van itt még egy reklámlevél, ami nem is próbálja tagadni származását. "Ezzel biztosan számolhat!" van a tárgyban, számolok is vele, mert eggyel több levél vándorol szépen a szemetesládába. Aztán meg a hi5 figyelmeztet, hogy 3 megválaszolatlan barátkérőm van még, de nem dőlök be neki, mert tudom hogy egy orbitális trójai faló az egész szervezet, adatokat lopnak meg minden. Amúgy meg nem is regeltem oda, akkor meg honnan van barátkérőm. Ész kéne ide, egy kevés.

És legvégül megérkeztem az egyetlen hasznos levelemhez, ami a petíciót konfirmálja a zsidó artisjus ellen. 15 levélből egy az, ami használható. Hát ennyi lett volna rövid ámokfuttatásom, remélem más is annyira élvezte a postafiókom elemezgetését, mint én nem.
Bár most jutott eszembe, hogy ez új rekord, hiszen már egy fél hét telt el, és még egyszer sem emlékeztettek a farkam méreteire és az állítólagos barátnőm véleményére ezzel kapcsolatban. Vagy az már automatikusan a spam-mappába vándorol? Meg is nézem már, mi minden van abba a mappában.