Ezt most a suliból írom, négy lyukasom van egyhuzamban. A baj csak az, hogy csak itt van konnektor, a főépület feletti kis folyosón. Illetve nem ez a baj, hanem az, hogy valami rendezvény van itt alattam, nehéz megítélni, hogy mi. Az előbb egy hosszúhajú kecskeszakállas gitárosszépfiú gondolta úgy, hogy neki most mindenképpen menőznie kell a gitárral, és ilyen nyálas slágereket kezdett el, játszani. Még jó, hogy halkan csinálta. És még épp időben hagyta abba, mert azt hittem, hogy idegemben a fejére ejtem a székemet. Most meg valaki valami másik nyálas slágert énekel szintetizátoros kísérettel, de úgy látom hogy senki nem is veszi őt észre, pedig nekem rendesen b_ssza a fülem. Na most egy csaj kezdte ugyanezt, csak ő celin diontól nyomja a titanic slágert. És hű, de hamisan. A csávó meg most ott áll mellette, gondolom duettben fogják odatenni, bár ne tennék, azt már nem akarom megvárni.
Hát mit mondjak, elég alja rendezvény ez, asse tudom, hogy most minek a jegyében rendezték ez meg. Mert ugye az lenne az alap, hogy mindenki tudja. Egy órával ezelőtt pölö egy nyomorék mondott egy verset vagy mit, valamit mondott a tömegnek és tapsoltak, de róluk nem írok rosszat. De vazze, hát ez nem nyomorék ez a csaj, de titanicot énekel hamisan! És ráadásul a háttérzenéhez képest túl hangosan. Óóó, most van a crescendó a magas C-ben, jesszus, mindjárt felrobban az agyam. Oké, most vége. Illetve még nem lenne vége, de mindenki tapsol, gondolom nekik is elegük van belőle. A duett meg szerencsére elmaradt. Még másfél órám van, hajjaj, mi lesz itt még addig.
Amúgy meg két nap alatt sikerült beállítanom, hogy a wifim a WPA-val titkosított kapcsolatokra is tudjon csatlakozni, viszont msot az van, hogy a tálcámról eltűnt egy csomó ikon, pedig azoknak ott kéne lenniük, mert fontos beálíltások voltak rajtuk. Újratelepítettem a tálcaprogramot, de semmi mozgás. Van min dolgozni.

0 komment:
Megjegyzés küldése