2008. május 16., péntek

a matek

Ma amikor felébredtem, elgondolkodtam az élet dolgain (ugye mikor máskor), és egy kicsit pánikba estem. Bevallottan sosem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé a matek. De azért így 12-ik végére kezdtem megszeretni. A magas szintű matematika mindig is vonzott. Na nem mintha komolyan érdekelt volna, de aki ismer, az tudhatja, hogy sosem voltam rossz matekból, sőt, szerintem kifejezetten a csoport okosabbjaihoz tartoztam. Ráadásul orientációból is a matekot választottam, mert éreztem, hogy sokra vihetném belőle. Még az emelt csoportban is - , ami nyilvánvalóan az emelt szintű érettségin való kiváló helytállásra készít fel minket, - tartottam a pozícióm, mi több óraszámban, mélyebben tanultuk a tárgyat. Még deriválni és integrálni is megtanultam középiskolás keretek között, ráadásul ez a kettő lett a kedvenc matematikai témaköröm. A testvéremet is néha én korrepetáltam, és ha elémraktak egy feladatot, több-kevesebb idő alatt, de meg tudtam csinálni, jól.

Ezek után most 80% alatti a matekom? Hát elmennek a p_csába. És még Dávidnak is 10%-al több lett, pedig - és most nem akarom megsérteni, de - ő kifejezetten nem a "jó matekos" csoportba tartozott, ezt mindenki tudja. Itt most valaki nagyon átvert valakit, kérdés, hogy a javítókulcs katinénit, vagy az egész matematikaoktatási rendszer engem, vagy katinéni engem és Dávidot. De remélem ez még nem a végleges eredmény. Milyen már az, hogy a nővérem az utolsó évben iratkozott át az emeltmatekra, mert szerinte a gagyi csoport semmire sem tanította, és ő megírta ötösre, én meg itt a jó matekos fejemmel, a még szemét módon is javított próbaérettségi 85%-ával és az évvégi ötösömmel itt rimánkodom, hogy legalább 80% fölé kússzon az eredményem.
Mi a köcsögség, ha nem ez.
Ha nem lesz itt is legalább 85%, akkor ha másból nem, de ebből fellebbezni fogok.

(Bocs a káromkodásért: "p_csába" , tudjátok, hogy nem gyakran csinálom, csak ha indokolt.)

2 komment:

bemapoe írta...

De, ez.

Névtelen írta...

Koppányka drága tudhatná már hogy megszopatom...