2019. december 4., szerda

Sok év után így újra a 29-es megállójában álltam tegnap este (mentem a tortámért, mert 30 éves lettem időközben), és akaratlanul is hallgattam három elsőéves műszaki hallgató magasröptű diszkusszióját, melyben kitárgyalták, hogy mennyire fogják kilőni vizsgán az anált, meg az anyagismeret vizsgát is úgy kilövik majd mint a szart, meg a gépalapot is, pfejj, egy percet se fognak tanulni egyikre se, tőlük azt senki ne várja el, úgy ki fogják puskázni mindet, hogy olyat még senki se látott, és ezt nyomatékosítandó, az egyik jómadár még csulázott is egy oltárit a megálló elé.
Aztán megbeszélték, hogy inkább mélyvízi hegesztőnek kéne elmenni németbe, ott simán összeszednek 4000 eurót egy hét alatt is (lol).
Aztán az egyik megszólalt, hogy oké, de szerinte a mélytengerihegesztők is tanulják a szakmájukat, aztán pedig kurva sok tapasztalatot is szereznek sok-sok év alatt, és attól lesznek mélytengeri hegesztők, nem pedig attól, hogy egyik nap már német ágyból keltek ki magyar helyett.
És ezzel sikeresen meg is ölte szegény a beszélgetést.

Én mindig is gondoltam, hogy túl alacsonyak a ponthatárok.
Szegények még nem is sejtik, hogy jövő ilyenkor már nem lesznek egyetemisták. De mélytengeri hegesztők sem. Úgy ki fognak bukni még ebben a félévben mint a szar, és majd mehetnek selejtet gyártani valami sufniba a szakmunkás fejükkel. Ott majd köpködhetnek.

Én mindig is úgy gondoltam, hogy egyetemre menni kiváltság, presztízs. De lehet, hogy túl romantikusan állok hozzá.

Szerencsére ilyenen már nem kell többé felbasznom az agyam, mert fülhallgatót kaptam a szülinapomra.
Segítséget kérek, hogyan kell ezt az agybadugós fajta szart beledugni úgy a fülembe, hogy ne essen ki, és ne szóljon féloldalasan se. Túl öreg vagyok ehhez, basszameg.

2019. november 19., kedd


Amennyi elbaszott, nevetségesen túltolt giccsel átadott beruházás meg alapkő- és időkapszula-letétel volt ebben az évtizedben, jól kibasztunk most a jövő régészeivel. Nem fogják érteni, hogy miért van méterenként teleszarva intézmények és épületek alapköveivel az egész ország úgy, hogy tulajdonképpen egy szántó az egész ország, vagy stadion, vagy másfél év alatt tönkrement ledes köztéri világítás.

2019. november 13., szerda


Az új trailer megjelenése óta képtelen vagyok túltenni magam Sonic szemeinek asztigmatizmusán. Hogy tud ilyen súlyos defektussal élni? Mit lát így ezekkel az asszimetrikusan görbült szaruhártyákkal? 
Megmutatom, hogy mit:


2019. október 31., csütörtök

Ez T Ö K É L E T E S.
Imádom, amikor fenyegetőző ügyvédeket tesznek nevetségessé.
És mélyen át is tudom érezni. Amikor még az előző munkahelyemen megkaptam a céges ügyvédtől a fegyelmit meg a pénzbüntire a felszólítást, pattogás esetén pedig a bíróság kilátásba helyezését, akkor én is azzal válaszoltam neki, hogy egyrészt kijavítottam a levelében a tárgyi és logikai tévedéseit,  mint egy telekúrt harmadik osztályos fogalmazás házit, aztán a válaszom végén bevallottam neki, hogy én amúgy nagyon szerettem volna akár az életem árán is elhárítani és nullára kármenteni a basszameget amit a nyakamba akarnak varrni, de poroltó nélkül sajnos csak ennyi tellett tőlem.
Na erre becsicskult az egész cég.
Aztán az orrom előtt baszták le látványosan a munkavédelmist (akit akkor láttam munka közben először) és az üzemeltetési főnököt.
Aztán meguntam az ingyencirkuszt, felmondtam és eljöttem.
Aztán ki is baszták az üzemeltetési főnököt a gecibe. A munkavédelmisről nincs infóm.

Ha belegondolok, ezek az ügyvédek azért az egy dologért kapnák a fizetésüket, hogy a cégüknek hatalmat, vagy legalább annak látszatát adják. Hogy erőt sugalljanak. Aztán a hierarchia legalján szart lapátoló jómunkásember válaszától nyüsszögve kotródik a sarokba a teljes vezetőség, mert az ügyvédük akkora inkompetens fasz, hogy verni kéne, és képtelen egy komolyan vehető izomkodást kiszenvedni magából.
Szerintem a sztoriban nem én vagyok az, aki nem dolgozott meg a fizetéséért.
Remélem, az MTVA-s ügyvéd, és a vezetőség is kiteszi a falra azt a választ, amit kapott.

2019. október 19., szombat

Mindig, amikor azt hiszem, hogy az amerikai elnök már nem tudja jobban alulmúlni magát, akkor valahogy mégiscsak sikerül, egy egyszerű, hétköznapi, protokoll-értékű jószándékú privát telefonálás alkalmával is akkora, cirkuszban mutogatni való idiótát csinálni magából a világ szeme láttára, mint egy pár szőrös segg.
Azt tudom, hogy már elég régóta a saját családja sem, de tiszteli még ezt az embert egyáltalán a világon bárki? Milyen szar lehet már így elnöknek lenni.

2019. október 13., vasárnap

Oh, boy!
Megint választás van, és bár lassan indult be idén, a végére eléggé felpörgött a buli. Rendkívüli eseményekben bőséges volt az idei hepaj! Volt itt minden, mint a búcsúban!

- szavazóra rádőlő fülke

- weird módon, egy nap fáziskéséssel rosszul levő bizottsági tagok unortodox tünetekkel

- ittas állapottal nehezen magyarázható viselkedésű választópolgárok
( itt a kedvencem egyébként a bizottság reakciója volt, ami nagyjából ez:¯\_(ツ)_/¯ )

- a szavazó, akinek a kognitív képességei nem elegendők arra, hogy önállóan behúzzon két X-et

- és nem tépem tovább a számat, jöjjön végül az idei győztes, nem is fűznék hozzá inkább kommentárt, a leírás magáért beszél

A korábbi választásokról és népszavazásokról készült összeállításokat a rendkívüli taggel láttam el, így most már lehet azokat is böngészni.

2019. október 7., hétfő

A SHARP számológépem, amely eddig végigkísérte az életem, sajnos képernyőhiba okán nem tud többé szolgálni.
Megöregedett, na. Megfáradt a mindennapos használatban, és egyébként sokszorosan túlteljesítette a várható élettartamát. Megpróbáltam megjavítani, de sajnos már nem tudtam rajta segíteni, kénytelen voltam nyugdíjazni.

Egy perc néma csend.

De helyette ezt a gyönyörűséget sikerült lőnöm ebayen, az egyetlen eladó példányt ebből a típusból. '78-as évjárat, az utolsók közül való, amiket még vákuumfluoreszcens kijelzővel szereltek, és egyben az elsők közül, amik külön funkcióként kezelik a statisztikai függvényeket.
És patika állapotban van, szerintem valami kiállítási darab lehetett.
Mekkora szégyen ez egy ilyen masinának. Nekem viszont kurva nagy mák.
Ezzel a bébivel rossz fényviszonyok között is olyan lineáris regressziót fogok számolni, hogy megszólal. A jól bejáratott D.A.L-t nem fogja pótolni, de így elsőre úgy érzem, ezzel a kooperációval új korszak nyílik az életünkben. Én hajlandó leszek hű társa lenni a hátralévő életére, ha ő is az lesz az enyémre.