D.A.L.

Ez a számológép bizony már nem mai darab. A nővéremtől örököltem, amikor gimnazista lettem ötödikes koromban, 18 évvel ezelőtt. Ezen számoltam végig a gimnázium négy évnyi matematikáját, aztán a négy évnyi emelt matematikát és fizikát, aztán hat évnyi egyetemi matematikát és fizikát, statikát, dinamikát, statisztikát, és a kémia összes létező ágát, a beugrókat és jegyzőkönyveket. Integráltam vele, arkusz tangenseket számoltam, néha pedig random számot generáltam.

Aztán ezzel számoltam végig a PhD összes megírt, beadott és elfogadott cikkének a számolásait, a saját kísérleteim teljes anyagát, a tőlem rendelt 3D-modellek méreteit, és természetesen a hallgatók sok száz jegyzőkönyvének ellenőrzését.

Aztán most a munkában direkt nem ezt használom, ennyi év után inkább nyugalmaztam és direkt itthoni használatra tartom, vigyázni kell már a korosodó áramköreire.

Ennek a számológépnek története van. Ez látott engem felnőni, kötődünk egymáshoz. Érzem a lelkét, beszél hozzám, és kitalálja a gondolataimat. Nosztalgikus dolgokat súg, ha lenyomom a gombjait.

Aztán tegnap majdnem meghalt. A harmadik és tizedik digit köhögött, nem jelentek meg rendesen a számok.

- No, mi lelt téged? - kérdeztem. De nem válaszolt, mert ő csak egy számológép, álmosan hunyorgott rám a folyadékkristály.

Kicsit hosszúra húztam ezt a posztot, pedig annyi a lényeg, hogy ma bevittem a laborba, csavarjaira szedtem, etanolfürdőben ultrahangoztam, megszárítottam, újra összeraktam, és most jó. Nem lett sokkal szebb, viszont így letagadhat vagy nyolc évet, és a kijelzője (egy-két pixel kivételével) újra működik.

Addig fogom használni, amíg totálkárosra nem nyúzom. Akkor pedig majd megjavítom. Ez a számológép velem együtt fog megöregedni.