2008. augusztus 31., vasárnap

életjel

Nem, nem mentem el sehová, nem raboltak el al-kaida terroristák, és nem kértek értem váltságdíjat, de én sem mentem el hivatásos katonának, hogy ártatlan muzulmánokat gyilkolva terjesszem a nyugati vadkapitalizmust, nem süllyedt a tenger szintje alá Komlóstető, nem árasztották el a zombik a környéket, hanem csak egyszerűen nem volt olyan gondolatom, amit érdemes lett volna közölni másokkal.
Fura dolog ez a blogírás. Mivel naponta csak 2-3 órát jutok nethez, úgy szoktam csinálni, hogy Notepadba írom a bejegyzéseimet, és azokat a már wifivel átjárt laptop segítségével közlöm a külvilággal. Van ezért egy mappám, amibe a bejegyzéseim bétaverzióját gyűjtöm, és ha sikeresen bejegyeztem, törlöm őket, ha meg nem, akkor... akkor ott maradnak. Épp most néztem, egy rakás bejegyzetlen bejegyzésem van, de a megírásuk pillanatában jónak tűntek, de amikor oda jutok, akkor már inkább nem tenném fel őket sehova. Ha összegyűlt legalább száz ilyen, akkor azt majd egy gyűjteményben közzéteszem, mert egy olvasást azért megérnek.
Amúgy meg az utóbbi pár napban azt hiszem valami nagy spirituális lelki változáson mentem keresztül, mert megtaláltam a példaképemet, ráadásul elérhető közelségben, és viszonylag jó szociális kapcsolatokat építettem ki vele. És ami még meglepőbb, hogy erős a gyanú, hogy ő is spektrumtárs (ezt meg ezt olvassátok el, ez a csaj mintha az én életemet írná le), csak neki is sikerült megtanulnia emberien viselkedni, igaz később, mint nekem.
Az elkövetkező napokra azt tervezem, hogy letöltök valami véres játékot, és sz_rrá játszom az agyam, mert az igazat megvallva halálra tudom magam itthon unni, és péntekig nem lesz semmi más teendőm, ráadásul senki nem is lesz itthon, úgyhogy ezen kívül sétálgatni fogok és fényképezgetni, és felfejlesztem egy kicsit a fotóblogom, hogy ne legyen olyan szerencsétlen, és a szociálódási kézségemet is, hogy az se legyen olyan szerencsétlen. Bevallom, az a célom, hogy pár év múlva senki ne mondja rám a hátam mögött, hogy csendes vagyok, vagy hogy furcsa vagy semmi ilyesmit. Amúgy meg büszke vagyok magamra. Azért, ami addig voltam, amíg nem tudtam, hogy mi vagyok, és azért is, ami most vagyok. Meg már egyetem, meg minden.

2008. augusztus 28., csütörtök

féreg

Most éppen egy férget írtok a gépről, aljas kis jószág, mert féregírtónak álcázza magát*, de rajtam nem fog ki, mert élettapasztalattal felvértezve már messziről kiszagolom a malware programokat. Utána is néztem a neten, és úgy tűnik, hosszan elhúzódó csatának nézek elébe. Két gép van idelent, az egyiket már tropára kikészítette, bekapcsolás után lefagy. Ilyenkor azt hinné az ember, hogy oké, bekaptam egy vírust, ennyi. Ha nem sikerül letörölni, max újrarakom a windózt. De ha tőle függetlenül a másik gépen is megjelenik pár nap múlva, az már gyanús. Most egy szakfórumban tutibiztos módszert olvastam az írtására, meg is próbálom még most frissibe', kíváncsi vagyok, mi lesz az eredménye**. Úgyhogy most várok. Nagy itt a tét. Ha sikerül, akkor lehet, hogy nem kell újratenni a windózt a másik gépen. Ott már annyira durva a helyzet, hogy bekapcsolás után összesen 3 percem lesz, hogy megtaláljam a kis köcsögöt, mielőtt beáll a kék halál. Billentyűzet nélkül. És még előtte telepíteni is kell a progit. Drukkoljatok.

Holnap meg elmegyek kohászos matricát csináltatni magamnak a laptopom tetejére. Ha jól sikerül, adok el belőle az egyetemnek is. Ma voltam bent, és nem árultak kohászos matricát. Először nem is értette a csaj, hogy mit akarok. Mutatott mindenféle foltokat az egyenruhákra, meg matricát is, de abból csak egyféle volt, olyan, amin az egyetem címere van. De kari matricák nem voltak. Nem is tudom, milyen egyetem az ilyen. Nekem pedig kell matrica a laptopomra, és mégpedig olyan kell, amin a kohász címer van rajta, és nem nyugszom, holnap bemegyek a Lézerpontba és csináltatok magamnak olyat. És ha meglátja majd az egyetemi ajándékboltos csaj, azt fogja mondani, hogy bizony nem is rossz ötlet, csináltassak már belőle a többi karnak is, és megvenné tőlem jó pénzért.
Így kell meggazdagodni, az új ötletekből. Igazán nem is tudom, miért nem kellett eddig senkinek sem kohász matrica.

Update: Sikerült. Ő szívós volt, de én meg kemény (kohászlegény). Belefért a három percbe. Mindkét gép tiszta. Hű de jót fogok most aludni.

* vigyázzatok vele, Antivirus Xp 2008 a neve, de ne higyjetek neki, gonosz és csak kárt okoz, mint a microsoft termékek általában veszett fene
** a kialvatlanságon kívül

2008. augusztus 27., szerda

Ha kaptam egy levelet a Neptunból, elolvastam, és lila gőzöm sincs róla, hogy vajon mi a jófenéről szólhat, akkor bennem van a hiba?

mér is van blogom?

Na itt a kérdés, amit egy éve kellett volna feltennem magamnak, de most nem fogok hazudni. Végül is szeretek én blogot írni. Olyan dolog ez, mint amikor új házba költözik az ember, bútorokat installál bele*, és azt hallja a haverjaitól, hogy milyen jó annak, aki vesz magának kaktuszt**, mert olyan jó a kaktusz. Mármint nem a kaktusz a jó, hanem az, hogy ha van. Mint a reklámokban, sosem a reklámozott terméket vesszük meg, hanem a nyugati életérzést, amit a reklám közvetít. És a pénztártól való távozás után vesszük észre, hogy átcseszték a fejünket, mert vettünk egy rohadt drága szart, és ugyanolyan csórók maradtunk, mint voltunk.
Szóval van házam és bútoraim, de addig nem lehetek menő, amíg nincs kaktuszom, úgyhogy üsse kő, veszek magamnak egy kib_szott kaktuszt is, ha ez kell. Elültetem és locsolgatom, hogy mégse pusztuljon már ki, és várom, hogy jöjjön a feeling. Hónapokon keresztül várom. Unom magam, néha leülök a kaktusszal beszélgetni, tápot gyúrok a földjébe, lepermetezem, és úgy gondozgatom.
Aztán amikor egy reggel arra ébredek, hogy azt a rohadt eget, de szép nagy és egészséges ez a kaktusz itt az ablakomban, akkor jövök rá, hogy nem is a feeling volt a lényeg mégsem. Hanem hogy tartalmasan töltöttem az utóbbi hónapokat, és van eredménye a dolognak.
Na így vagyok én ezzel a bloggal. Locsolgatom és nevelgetem, arra törexem, hogy minél különb és szebb és menőbb legyen, mint a többi blog. Egy év az életemből, egy kis darabka.
Bakker, ezt a szöveget az egy éves évfordulón kellett vonla elsütnöm. Mindegy mostmár, csak úgy eszembejutott, gondoltam leírom.
Mellesleg a katuszos sztori kivételesen igaz.

* Beköti a netet és postafiókot és iwiwet csinál magának.
** blogot regisztrál

2008. augusztus 26., kedd

Megjöttem a gólyatáborból. A noteszecském meg egész idő alatt pihent, mert annyi minden történt, hogy egy új blog is kevés lenne rá. A felugró üzenetre ne figyeljetek, csak azért írtam ki, mert Balázs mondta, hogy hang vagyok kitenni. Összesen mi, kohász elsősök vagyunk vagy 28-an, a szervezőink még háromszor ennyien, Kecskével egymásra voltunk utalva mint a két hermanos, és Filep Ádámmal meg újra összebarátkoztunk. A szobatársaim seggfejek voltak, de szerencsére nem az össses. A tanköröket már beosztották, együtt nótáztam és piáltam és csajoztam a valétaelnökünkkel, nyertem egy igazi szénégető-szakestes kupát, életemben először lerészegedtem, sört ittam, kisiklott alattam a kisvonat, streetball-bajnokságot vesztettem el, haveromnak mondhatom a metallurgia-professzort, aludtam öt nap alatt összesen vagy hat órát, és megtanultam, hogy a rostos gyümilé segít, hogy ne hányjak a pálinkás jóreggel után.
Bocsi, de többet most lusta vagyok leírni, és fáradt, és kurvaélethagyjatokmárbékén. Ha valakit érdekel, csak személyesen vagyok hajlandó elmesélni, de még úgy se inkább. Bocs, ha geci vagyok, de kikészített ez a tábor.
Legyen fényes sikere a kohásznak!

És Lifestyles gumit ne használjatok, mert könnyen szakad.

2008. augusztus 21., csütörtök

gólya hozott, gólya leszek

Egyre idegesebb vagyok, mert az IE még mindig kettétöri a blogomat. Átírtam teljesen a paramétereket, ugyanolyanok lettek, mint a próbablogomnak, mert az szerencsére még egyben van. És még így is. És istentudja, miért. Ugyanúgy néz ki (kivéve a színeket), és mégis ez daradokban, az meg egészben virít. Úgyhogy arra gondoltam, hogy valami független dolog lehet a ludas, biztos valamelyik sidebaros cuccom, de azokkal meg az a baj, hogy ha bármelyikhez is hozzányúlok, elég csak egy kacsacsőr óvatlan kitörlése, és katasztrófa lehet a vége, és elpusztul az egész internet és minden élőlény a földön, és még az is, ami nem élőlény, a természetfeletti dolgok és a fizikai törvények is, és az egész univerzum, és az is, ami azon kívül van, és ha csak a nagy büdös semmi marad, az is elpusztul. Volt már ilyen, a régi blogommal, öregebbek emlékezhetnek is rá, anno Zsófi szólt, hogy gond van, de idejében megállítottam a szivárgást, és nem kellett kiüríteni a Bloggert. Asszem Berciben volt a hiba, de nem mernék rá megesküdni, no meg magamra se akarom haragítani szegényt, ő nem tehet semmiről, csak én, mert olyan sokszor másolgattam már ide-oda, hogy már teljesen elszemetelődött a kódja szegény kacsának. Úgyhogy ha hazajöttem onnan, ahova most indulok, az lesz az első, hogy átnézem, mi van vele/benne.
És én pedig holnap nem máshova, mint a gólyatáborba indulok, és remélem jól is fogom ott érezni magam, és ha igazán írtó nagy mázlitok van, akkor haza is térek onnan majd valamikor (jövő hét kedden), és akkor le fogok írni mindent, amit ott tapasztaltam a magam minden neurotipizmust nélkülöző nézőpontjában. Mert hát a kis balatonos noteszecském nem fog ám pihenni.
Addig is van pár kép fent a vadonatúj fotóblogomon, nem olyan hajjdeművész és nem is hajjdetűéles képek, de nem is az a cél, mert ezek még csak simán képek.
Öt nap múlva jövök. Na csá.

firefox 3 szidás

Aki rendszeres olvasója a blogomnak, hozzászokhatott már ahhoz, hogy ide mindig azokat a dolgokat írom le, amiket ha nem tudnék elmondani senkinek, dührohamot kapnék tőlük. A dührohamkiváltás-verseny mai győztese pedig nem más, mint a Mozilla Firefox 3.0.1.
"Áhh, igen, a legmegbízhatóbb, legstabilabb és legbiztonságosabb webböngésző" - sóhajthatnak most fel elégedetten a netgeekek. Na, hát akkor, hogy mit gondolok róla:

Egészen egy hónappal ezelőttig a F 2.0-t használtam. Semmi gond nem volt vele. Egyszerű kezelni, biztonságos, stabil, mindent tud. Oké. Aztán jött a füles, hogy a 3.0 verzió készül kibújni a vackából. Még csak a feje látszik, de már mindenki egy emberként zúgja, hogy jobb lesz, mint a 2, sokkal jobb lesz. Jóvanna, üsse kő, letöltöm a béta-verziót*. Tökéletesen működött. Néha ugyan valami miatt lefagyott, ezért megpróbáltam visszatelepíteni a 2-t, de nem tudtam, mert a fentlévő 3béta miatt valahogy nem tudta. És már itt gyülekeztek a sötét felhők. Szépen, észrevétlenül.
Nem sokkal ezután kijött a 3.0. Mindenki harsogta, hogy sokkal jobb a vártnál, hogy ez már valami természetfeletti, és hogy a használata extázist nyújt. Fel is tettem, tényleg sokat javult a béta-verzió óta. Igaz, hogy a kiegészítők** fele nem működött, ami a 2-nél igen. Azt írta ki, nem kompatibilisek. Ez még nem keserített el, majd csak kompatibilissé fejlesztik őket szépen lassan. Hát a kedvencemet (tabeffect) még mindig nem tették kompatibilissé.
Most meg már ott tartok, hogy minden miatt lefagy az egész. Van, hogy kilép és megjelenik a microsoftos jelentés küldése. Van, hogy kilép, és megjelenik a mozillás jelentés küldése. És van, hogy egyszerűen csak kilép, és semmi nem jelenik meg.
Végülis nincs gáz, mert a Firefox egyetlen hasznos tulajdonsága, hogy ilyenkor vissza lehet hozni az elveszett honlapokat többé-kevésbé.
De azért gáz van, mert nem normális, hogy egy böngésző, amit közzétettek, ennyire nem működik.
Azért elkezdtem kutakodni a neten, és mindenhol ajánlották, hogy (a 3.0 kiadása után egy hónappal) töltsem le a 3.0.1-et, mert ez már jelentős frissítéseket tartalmaz. Letöltöttem, és azóta többször fagy le, mint eddig bármikor.
De engem nem vernek át: Egy biztonságelemző cikkben olvastam, hogy a Mozilla eredetileg azt tervezte, hogy a 3.0.1-et decemberben adják ki. De időközben, kiderült, hogy a 3.0 alapból legalább három, kritikus biztonsági hibával rendelkezik, tárt kapuval várja a vírusokat és kémprogramokat. És mivel a Mozilla nem akarja maga alatt vágni a fát, rögtön össze-és kidobta a 3.0.1-et, nehogy még valaki rájöjjön a turpisságra. (A sors fintora, hogy kiderült: ezek se oldják meg teljesen a problémát.)

Végül tehát: itt állok most egy ki tudja, mennyire (nem)biztonságos böngészővel, ami minden második honlapnál leáll, ráadásul a kiegészítők sem működnek. Tehát nem stabil, nem biztonságos és nem megbízható. És ráadásul a 2-t se tudom visszatelepíteni.
Kénytelen vagyok Internet Explorert használni. Nem hittem volna, hogy egyszer idáig jutok.
De mivel az IE valami miatt széjjeltördeli az egész blogomat, kénytelenek vagytok Mozillával vagy Operával böngészni az írományaimat. Hátha netek jól működik. Én meg addig reménykedek, hogy a napjában 5089-szer elküldött hibajelentéseim szemet szúrnak valamelyik firefox-fejlesztőnek.
És közben kitalálok egy olyan dizájnt, amit nem tör ketté az IE. De majd csak ha hazajöttem a gólyatáborból. Ja, tényleg, még az is. Lesz még bejegyzés ma.

*A béta-verzió egy olyan verzió, amikor a program még nincs teljesen kész, de azért nyilvánosság elé bocsájtják, hogy leellenőrizzék, hogy eddig működik-e, és a visszajelzések alapján esetleg tovább javítsanak rajta dolgokat, mielőtt ténylegesen kiadják a kezük közül.
** A Firefox erősségei és kuriózumai a kiegészítők: olyan kis apró cuccok, amik tulajdonképpen kis programocskák, és ha felteszed őket, beépülnek a firefoxba, és különféle dolgokra jók: google kereséseknél a találatokhoz kis előnézeti képeket ad a honlapokról, jelez, ha valamelyik ismerősöd frissíti a blogját, automatikusan bejelentkezik helyetted mondjuk iwiwre és máshova, eltűnteti a honlapokról a hirdetéseket, megkönnyíti a letöltéseket, meg ilyesmik. Olyanok, mint az immunsejtek: hasznosak és sok van belőlük.

2008. augusztus 20., szerda

mi a szösz

Bejött egy szösz a szobámba, és leszállt az asztalomra. Az a kis fehér, repkedő pókszerű bigyusz, amit suliból hazafele szoktam kapdosni, de sose sikerül, mert ahogy zárom össze a kezem, a légáramlat arrébblöki, és peckesen tivábbszáll, mintha gúnyt akarna belőlem űzni. Szóval valahogy bejött a szobámba, és szépen leszállt arra a nyelvi kurzusról szóló papírra, amit már fél hónapja fel kellett volna adnom kitöltve az egyetemnek, de amikor először olvastam, nem értettem, miről szól, amikor meg másodszor olvastam, akkor meg nem is törődtem vele, úgyhogy aznap találtam meg mégül a sok asztalomon heverő papír között, amikor postán feladott társai éppen vidáman beszélgettek a postás bácsi óriási bőrtarisznyájában*. De igazából azt remélem, hogy majd csak megúszom ezt valahogy.
Na, de most már mindenről beszélek, csak a lényegről nem.
Szóval valahogy átteleportálta magát egy asztrális dimenzióba, és így sikerült átjutnia a falon, vagy valaki direkt odatette, de az ablak mindenesetre egész nap zárva volt, és az ajtón keresztül meg még három másik ajtó, egy hosszú folyosó és egy emeletnyi lépcső választotta el a külvilágtól. Szerencsés útja lehetett, de nem ártana elgondolkoznom, hogy mi minden kerülhet ilyen módon az emberek szobájába a tudtuk nélkül**.
Régóta heverhetett ott, mert egész le volt ülepedve az alja, és a kis szőröcskéivel viszonylag stabilan beágyazódott a papírba****.
Asszem ezt hívják úgy, hogy az élet apró örömei, és igazuk is van, mert az egészet annyival le lehetne írni, hogy volt egy szösz a papíromon. Ez így tényleg apró. De mégis, ha nem történt volna meg, akkor nem kalandozna el mindenféle postai szolgáltatás és térgörbítési lehetőségek felé a gondolatom, és nem tudtam volna egy ilyen szép kis csillagszámlálós bejegyzést írni, aminél még a lábjegyzeteket is lábjegyzettel látom el*****.

* Ugye nem csak én vettem észre, hogy ez rímel arra, hogy bőrharisnya?
** "Jéé, ezt a nyáreleji lilabogyójú hamvasfonákú rétipetymeget*** meg ki tette ide?"
*** közismert növény, főleg közép-európai ligeterdőkben honos, latin neve Koppanyus Creativfantasius
**** nehéz elképzelni, tudom...
***** Fáradt vagyok, belegabalyodtam a csillagaimba, minden bajom van, ma senki ne kerüljön a szemem elé******.
****** és nem utolsó sorban a végére elfelejtettem, mit is akartam kihozni ebből a szöszös témából