Erről eszembe jutott, hogy nagyjából húsz éve (ennyi idő után már nem emlékszem pontosan, hogy mikor) találtam a suliban a szekrényemben egy szerelmeslevelet. Pár napig érthető módon nagyon izgatott voltam, de aztán egyre gyanúsabb lett, hogy egyrészt nem lett folytatása a dolognak, másrészt furcsának találtam, hogy valamelyik osztálytársam sok év után zúg hirtelen teljesen belém. Végül Denee állhatatos nyomozati munkájának köszönhetően be is bizonyosodott amit bárki sejthet, hogy csak a lányok egy kisebb csapata próbált ilyen módon szórakozni, és ne vegyem komolyan.
Nem tudom, hogy miért jutott ez eszembe a fenti poszt kapcsán. Lehet, hogy meghatározó emlék a gimnáziumi éveimből.


0 komment:
Megjegyzés küldése