2016. május 6., péntek

Írtam tegnap egy prezentációt, amit ma kellett volna előadnom, de egyéb elfoglaltságok miatt jövő péntekre csúszik. Akit érdekel (és elérhető távolságban tartózkodik), az jövő pénteken jöhet meghallgatni, nagyszögű DarkField pásztázó elektronmikroszkópiáról fog szólni, természetesen angol nyelven, és főleg a saját tapasztalataimról lesz szó az eddigi méréseim alapján. De tanulság az sok lesz.
Addig is itt hagyom az első diát teaser trailernek, szigorúan netről összelopkodott képekkel:

Szöveg az nem kell rá, azt én fogom magyarázni.
Nem lesz benne részecskefizika, ahhoz nem értek. Én is most tanulom ezt a képalkotást így magamtól, úgyhogy csak teljesen alap dolgokról lesz szó.
De aki erről lemarad, az rá egy hétre Siófokon is meghallgathatja ugyanazt egy konferencián, csak kicsit kibővítve és kicsit átírva, meg igazából az abszolút másról fog szólni, csak azt még el se kezdtem megírni. Majd előtte egy nappal ráér.