Reggel nekem nyolctól órát kell tartanom, tehát ha másik nap akár lehetőség is lenne rá, de hétfőnként kizárt hogy késsek. Ehhez képest 7:13-kor ébredtem a város másik végén, úgyhogy afféle karmikus büntetésből bűzlő görényként kell leélnem a nap hátralevő részét.
Legutoljára péntek reggel zuhanyoztam, hétvégén nem is nagyon volt rá lehetőségem (kamu, csak lusta voltam, meg amúgy se mentem emberek közé), úgy voltam vele, hogy majd hétköznap reggelente, ahogy szoktam. Erre tessék, önhibámból egy sajátos szociológiai kísérletet rittyentettem magam köré; nem szabad elmondanom a körülöttem levőknek, de mondjuk lehet hogy mondás nélkül is észreveszik.
Húzós lesz így, este hatig leszek bent, utána meg megyek dobolni, mondjuk akkor már foghatom arra, hogy mondjuk a kelleténél jobban kimelegedtem. Legutoljára ilyen még az egyetem alatt fordult elő, de igazából ott nem tűnt fel senkinek, mert a társaság egy része valóban eredeti, autentikus módon bűzlő görény volt körülöttem, így nem is kellett belőle problémát csinálnom. Ha pedig nagyon gázosnak éreztem a saját helyzetem, akkor inkább be se mentem. Most ilyen lehetőségem nincs, itt ülök bent, és ha előre tudom hogy ma reggel fél órás beugrót írnak a hallgatók, akkor a kényelmes tisztálkodás mellett még reggelizni is maradt volna időm otthon. Gyász, lehet hogy még a végén csalni fogok valami módon.
Dobolás után pedig éjszakára megyek haza meetingelni, és hálát adok az égnek, hogy a skype még nem találta fel a szagátvitelt.
BRÉKING!!:
A beugrón kiderült, hogy pont csak az a három ember hiányzik, akinek nálam lenne gyakorlata. Isteni gondviselés vagy mi a tököm van most.

0 komment:
Megjegyzés küldése