Egyébként foszforeszkáló dolgokat nagyon egyszerűen lehet gyártani, cink-szulfid kell hozzá, és némi nehézfémszennyezés.
A cink-szulfid gyártása sem agysebészet, cink és kén együtt hevítésével egy 1929-es cikk szerint előállítható, illetve ennek a módszernek a hidrokémiai testvére ugyebár, hogy egy vízoldékony cink-só ecetsavas oldatába oldható szulfidion-tartalmú gázt vezetünk, mondjuk kénhidrogént, persze kellő körültekintés mellett. A keletkező precipitátum lesz a reakciótermék ami nekünk kell, és nem is kell félni, mert gyakorlatilag vízoldhatatlan. Hardkórabb versenyzők a bárium-szulfid - cinkszulfát cserebomlásból is kiindulhatnak.
A trükk az, hogy ppm-nyi mennyiségben nehézfémmel kell dópolni a szfaleritet. Ezt elérhetjük mondjuk mangán, ezüst, illetve réz felhasználásával. Ettől fog függeni a foszforeszkáló cucc színe is; mangánnal narancsos-vörösen, ezüsttel kéken, rézzel pedig a jól megszokott kommersz zöld színnel fog világítani a cucmányunk a sötétben.
Jóétvágyat hozzá.

A még hardkórabbak stroncium-alumináttal is próbálkozhatnak, a leghardkórabbak pedig kicsit felturbózhatják a dolgot radioaktív elemekkel. Szerintem ha gyerekem lesz, én inkább kémiailag fogok neki éjszakai fényt csinálni ahelyett, hogy egész éjszakára bedugnék valami fost a konnektorba. volt régen egy foszforeszkáló műanyag dínóm, szerintem valami olyasmit csinálok majd neki vagy nemtom. Őszől úgyis beépülök a biológusok közé, szóval a gyerekemnek éjszakára majd világító növényekkel fogjuk M-mel kibélelni a szobáját.

Egyébként a holnapi vizsgámra készülök, aminek távolról sincs köze ehhez, közelről viszont köze van a tűzzománcokhoz és a horganyzáshoz meg a galvanizáláshoz, viszont szerintem a világítós cuccok érdekesebbek, úgyhogy ennél most megakadtam.