2011. március 22., kedd

Kár hogy nem létezik(?) olyan szótár amiben szerepelne a geci feladatsor szócikk, mert akkor az már meglenne nekem, és a szócikknél egészen biztosan szerepelne a mai mecha dolgozat illusztrációként, és akkor előre ki tudtam volna dolgozni a feladatokat is. Úgyhogy bosszúból azzal szivattam a felügyelőtanárokat, hogy az oldalsó falat stíröltem hunyorogva, mintha lenne oda írva valami, pedig nem is volt, de beszopták elhitték.

A verőköltő bodobácsok meg miért vannak mindig összetapadva a hátuljuknál?*

* Egyik első osztályos emlékem, hogy valami baromarcú azt terjeszti hogy az a piros bogár (ami valójában nem is bogár) az mérgező meg csíp meg fusson ki merre lát, nekem meg senki nem hiszi el hogy én természettudós módjára utánanéztem és ártalmatlan a jószág.
Vannak még első osztályból emlékeim, pl. valamelyik csóringer osztálytársam a csóringer csokiját akarja velem elcserélni a bountymra amit rajzversenyen nyertem, nem is kell mondanom hogy hoppon maradt, aztán volt egy lány is, akit a Flóra névvel illettek, ő totál belém volt zúgva, és szexis mozdulatokkal egyfolytában a radírtollam** kupakját szopogatta. Viszont utólag visszaemlékezve erősen roma származású lehetett a leányzó, így nem tartom annyira vonzónak a testnedveit az íróeszközömön, már akkor se tartottam. Továbbá mérhetetlenül cikinek éreztem már akkor is, hogy egyedül én tudtam hogy a legnagyobb hegy az Everest, és hogy 8848 méter magas. Meg volt valami kutya is, amitől féltem, ott hátul.
Nagy sztár voltam én elsős koromban.

** tudjátok, ami ilyen toll-szerű volt, és ha elfogyott egy szegmens, akkor a hátuljába bele kellett tolni, és alul kijött egy új

Továbbá valaki megdobhatna valami jó zenével, mert szükségét szenvedem.