2011. február 1., kedd

nézem a gyűrűk urát

Hat és fél órányi gyűrűk urán vagyok túl, de a neveket még mindig nem tudom a Frodóén kívül*. Meg a motivációkat se, amik a szerepklőket cselekvésre késztetik => a cselekményt se. Most fejeztem be a második részt, remélem az utolsó négy órában majd mindez megváltozik.
Meg már eddig is viccesnek találtam, hogy Vasudvardnak hívják a gonoszok lakhelyét. A két mellékszereplő hobbitnak meg egyáltalán nem okoz lelki törést, hogy reggel még röhögcsélve futkorásztak a zöld mezőn, délután meg már tőrrel kell gyilkolászni térdig a kibelezett orkokban gázolva, még csak el se fintorodnak rajta, biztos ez náluk mindennapos dolog. Az is a furcsa szokásaik közé tartozik, hogy bár napok óta nincs mit enniük a száraz kenyereken kívül, palacsintasütőket azért továbbra is visznek magukkal.
Az viszont vicces, hogy Charlie a lostból furcsának találja, hogy a fák vizet isznak és ettől élnek. Én meg azt találom furcsának hogy bár a fák egy napig azt tárgyalták hogy nem mennek csatába, a főszereplő fa egyetlen kiáltására két percen belül gondolkodás nélkül megy az összes orkokat zúzni. Biztos eddig nem vették észre, hogy a fél erdőt már kiirtották.
De az orkok is megérik a pénzüket, mert akármilyen állatias barbár népség is, azért arra mindig ügyelnek hogy brit akcentussal beszéljék az angolt a rothadó fogukon keresztül. Továbbá alapszabály, hogy nincsenek köztük nők és gyerekek, ellenben úgy születnek hogy a földből ássák ki egymást. Gollamnak meg myrthillből lehet az ágyékkötője, hogy még sok száz év után is mindig tart. Meg azt se hiszem el, hogy egy epic csatában amiben mindenki artikulálatlanul üvölt, kiabálva adják ki egymásnak száz méterekről a parancsokat, és nem mondjuk kürtszóval. Kürtöt viszont mindig csak akkor használnak, amikor teljesen indokolatlan.
Egyébiránt a csatajelenetek a legunalmasabbak szerintem. Szarumán nevében meg benne van az, hogy szar, höhö.

Az egy dolog hogy amúgy sem én vagyok a legnagyobb fantasy rajongó a világon, de kevés film van, ami ennyire kevésbé tud lekötni, mint ez. Négyféle jelenet váltakozik:
- Epicnek szánt CGI-csatajelenet; az orkok [emberek/tündék/varázslók/akárkik] ellen
- Fennkölt beszélgetés, amelyben a szereplők a távolba révedve gondterhelt ábrázattal olyan tulajdonneveket ízlelgetnek, amelyekhez közöm sincs
- Szép tájakat mutogatnak helikopterről teleobjektívvel oldalvást filmezve, miközben néhány szereplő fut/lovagol odalent
- Frodót elkapja a kísértés és a gyűrűjéhez kap, de aztán rájön hogy inkább mégse

De mostmár azért végignézem, senki ne mondja rám ezentúl hogy bunkó paraszt, még a gyűrűk urát se látta.


* de nem nehéz kitalálni, a,e,o és tetszőleges egyjegyű msh (leggyakoribbak: g,r,l) váltakozva követi egymást, és ezek kombinációjából tetszőleges név előállítható. ha meg gonosz, akkor úgy kezdődik, hogy sza