2010. május 23., vasárnap

finálé

Rám sorozat nem volt még olyan hatással, mint a Lost. De azok ezt nem is érthetik meg, akik nem nézik. Azzal szoktak jönni, hogy nem is történik benne semmi, tök unalmas, lezuhantak egy szigetre, mi abban a vaszizdasz, de persze aztán egyből kiderül, hogy ők még az első résznél nem látták tovább a dolgot. Most meg már megy a kesergés ugye, mert aki meg látta végig, annak most ez egy bónusz szülinap az évben, és nem jó dolog ebből kimaradni, és az ilyen fazonok ekkortájt kezdenek rádöbbenni, hogy már nincs idő behozni a lemaradást. De hát feladtad -> rácsesztél. Nem kellett volna, ennyi.

Tehát mostanában lesz ugye a finálé, és mivel én a spoilernél jobban kevés dolgot utálok (emberi vonatkozásokról itt a lista, de lényegében az egész blog arról szól, hogy mit utálok és miért). Kénytelen voltam tehát bizonyos óvintézkedéseket bevetni. Kezdetnek blokkoltattam minden hivatkozást és könyvjelzőt, melyek olyan oldalakra mutatnak, melyek URL-jában szerepel a facebook-szó, az od -An -N4 -i /dev/random paranccsal generáltam egy random 10-jegyű számsort, és azzal lejelszavaztam a blokkot, majd egy widgetre kicopypastoltam a kódot, amit kedd éjfélig rejtetté tettem.
A levelezőkliensem pedig minden olyan levelet egy külön erre a célra létrehozott mappába irányít és olvasottnak jelöl, melyek levéltörzse lost-ra utaló szavakat tartalmaz, vagy akár csak linket is, vagy akárcsak sorozattal kapcsolatos egyéb kifejezéseket (ezeket itt nem osztom meg, mert még a végén valaki kijátssza a rendszert). MSN-be pedig csak szimplán be se lépek. Itt a kommentekkel is kár próbálkozni, azok is egyből a levelezőkliensbe mennek.
Ez a poszt amúgy tipikus példája annak, hogyan találkozik a filmipar az informatikával. Na megyek kitenni a szögesdrótot és élesíteni az aknákat.

A SGU-ról meg annyit, hogy simán ütné a Lostot, ha minden része olyan lenne, mint a nyolcadik. Annak is mindjárt vége már az első évadnak, de még mindig csakis azért nézem, mert minden rész előtt azt remélem, hogy ez majd hozni fogja azt a szintet.

2 komment:

annalight írta...

én nem is nézem a lostot, biztos hülye vagyok. de el akarom kezdeni! most h vége a how i met-nek, gossip girl-nek, született feleségeknek, skinsnek, most el fogom kezdeniú

de akkor ezt a kommentet se kapod meg, mi?

Koppany írta...

Na akkor kezdd el, csak ajánlani tudom a világ legjobb sorozatát, hajrá :)
De, a kommenteket megkapom, csak késleltetve, hogy a filmnézés után érkeznek meg. Ebből az is következik, hogy én már megnéztem.