2010. április 13., kedd

Na, most megint a néhány posttal ezelőttiekről lesz szó. Ha nem menne az értő olvasás akkor elárulom, hogy a beszélgetést Viktor kifejezett kérésére postoltam, és részemről azért, mert szerintem bár a vita nem volt túl eredményes, ennek ellenére így egymással szembe állítva rendkívül élesen és tisztán kirajzolódik a kettőnk alapjaiban eltérő világnézete és gondolati világa, és ez kétségtelenül érdekes látvány. Akkor úgy beszéltük meg ketten, (ez is a szövegben volt), hogy nem szólunk bele a kommentekbe. De mivel úgy látom, hogy a komment-tűzvihar talán már elült, és ez itt egy másik bejegyzés, asszem illendő lenne pár szóban reagálnom az ott elhangzottakra azért mégis. Mielőtt még azt hinnétek impotens vagyok és megfutamodtam, vagy köpönyeget forgattam.
Nem vitázni akarok, ezek csak megjegyzések, ezért mindegyik mögé jár a nyelvnyújtogatós szmájli.

Szóval Viktor hatására sokaknak megjött a bátorsága, számítani lehetett erre. Nyilván ő volt a támadó fél helyzeti előnyében, engem meg be kell valljam, kissé felkészületlenül ért a dolog. Azonban csalódtam bennetek, mert mindenki csak arra fókuszált rá hogy Viktorral ért egyet és nem velem, és egyikőtök sem próbálta megérteni az érvelésem logikáját, miértjét (talán Zsófi állt hozzá legközelebb).
- Levente, el nem tudom képzelni milyen beszívott képzelgésed vett rá, hogy egy kontextusban említs engem a Jobbikkal, de ha eddig nem lett volna világos, akkor itt és most kijelentem, hogy eddig is és most is elhatárolódom a radikális, közhangulatra játszó szittya hordáktól, mint amilyen a Jobbik is pölö :P
- Sz. Rajtad kívül mindenki más ismeri itt a nevemet, de ha arra gondolsz, hogy egy jött-ment akárki fogja bennem a "koppa'ny" hatására felismerni azt a gyereket aki tegnap nem adta át neki a helyét a buszon, akkor keress rám, kíváncsi vagyok hogy ennyiből mennyi minden derül ki a személyazonosságomról :P
- Barbi pedig úgy tűnik, minden egyes mondatomat a személye ellen irányuló támadásnak fogta fel. Holott a célom csupán annyi lett volna, hogy felhívjam rá a figyelmét: ne tegyen olyasmit, amit később megbánhat. Ha túllőttem rajta, az persze mea culpa. De ha direkt anyázni akartam volna, írtam volna durvábbakat is. Szmájli :P

És még egy közös gondolat ide a végére ami mindenkinek szól: A dohányzás az dohányzás, bármennyire is próbáljátok beállítani valami semmiségnek, vagy szabadkoztok, vagy megbánást tanúsítotok, attól még ugyanott tartunk. Önpusztító tevékenység, és pont azért hívják így, mert idő előtt bele lehet halni. És a szánt szándékkal idő előtti belehalás nem normális elvárható emberi magatartás biológiai/evolúciós szinten, ez gondolom nyilvánvaló. Divatos a cigi, az tény. Meg az is, hogy vannak rövidtávú kellemes hatásai. De nálam még így sem éri meg. Ha nálatok megéri, lelketek rajta. Én azonban továbbra is fenntartom rá a jogot, hogy blogpostban helytelenítsem a dolgot, ha már máshogy nem tudom kifejezésre juttatni a nyilvános véleményem.

Nyilván a botrányok tartják életben a blogomat amúgy, igen. Kíméljetek meg most az anyázástól, légyszi. Lehet kultúráltan is beszélgetni. Nem tudom hogy "veszélyes vizeken evezünk"-e ezzel még mindig, én úgy gondolom, hogy ha reálisak maradunk, akkor nem.

- Jaj, Zsófit majdnem lehagytam. Neki csak annyit üzenek, hogy próbálok szociálisan figyelmesebb lenni. Még nem megy olyan jól, de azért próbálok, komolyan. Szmájli :P

Nna. A véleményemet asszem ez a három post eléggé jól lefedi. Ennyi lett volna, ezután már ejtem a témát.

7 komment:

bemapoe írta...

Korrekt.

(A jobbikos részt majd kifejtem, és fenntartom.)

Sz írta...

Nem értem, mire gondolsz. De mindegy is. Valóban nem ismerlek, de azért 8 éven keresztül találkoztunk épp elégszer...
Nem olvastam a blogodat eddig, nem is fogom ezután se. Ennyivel befejeztem én is. További jó blogolást kívánok.

zsozsika írta...

Tetszik, hogy reagáltál... köszi... már ettől is jobban érzem magam :)

Bari írta...

Ha nem írtad volna oda a nevem, nem is foglalkoztam volna vele, de így nem kerülhettem ki. Úgy tűnik, nem nézel ki belőlem annyi intelligenciát (meg nem tudom érteni, miért), hogy tisztában vagyok a dohányzás nyűgjeivel és hogy ennek tudatában teszem, amit teszek. Ahogy anno téged sem érdekelt az AS-el kapcsolatos véleményem, (még magad is írtad, hogy senki sem ismer), úgy hogy gondolhattad, hogy engem majd - ha tényleg úgy el vagyok züllve, ahogy állítottad - ez majd érdekelni fog? Persze oda is írtad, hogy valószínűleg nem olvaslak, tehát a hátam mögött neveztél ki valaminek, ami nem vagyok, de még csak a hajlamom sincs meg rá, hogy olyan legyek. Komoly nevelést kaptam otthonról.. Jut eszembe, az anyámmal kapcsolatos dolgaimat ne merd még egyszer felhozni semelyik posztodban, mert semmit nem tudsz róla. Nem vesztünk össze. Egyszerűen csak megváltozott. Pont.
Még annyit a végére, hogy szerintem az, amikor valakit konkrét negatív példának állítanak be a háta mögött, azaz rajtam keresztül fényezed magad, hogy te mennyivel intelligensebb, ápoltabb, boldogabb, felelősségteljesebb ember vagy, mint én (ez ráadásul elhiheted, hogy nem igaz), nos, ez akárhonnan nézzük, támadás.
Többet a témához én sem fűznék hozzá.

zsozsika írta...

most halál komolyan a dohányzás miatt ugortok egymás nyakának? mármint látom én, hogy több van a dolog mögött, de tééényleg lehet ebből ilyen durva következtetéseket levonni?

Bari írta...

Ez még bennem volt, de részemről ezzel le van zárva.

bemapoe írta...

Legyen béke, egyetértés és testvériség!