Na. Frissen és üdén a zuhany alól, tiszta pizsama fel, fejhallgató a fülemre, Thetys az ölembe, ágyra leül, drum'n'bass podcast hallgat. Néha át-át hallgatózom a Café rádióhoz, de a házuk táján valami gond lehet, mert már vagy tíz perce csend honol odaát. Szóval ülök ott az ágyon, és három dolog jár a fejemben: 54 évben egyszer fordul elő, hogy colgate fogkefére pont colgate fogkrémet nyom valaki, kivéve ha akciósan egy csomagolásban adják a kettőt; a modorosblog paradox módon egyre modorosabbá kezd válni azáltal, hogy mindenkit -de tényleg mindenkit- modorosnak lát, és hogy csak az olvasói írják a postokat. A szakképzetlen modor-janik, akik ráleltek a blogra, és vérszemet kaptak, a legelső embert részletekben menően leírják akit az utcán meglátnak, és akkor ő hű, de modoros -na mindegy; a harmadik pedig, hogy létezik-e olyan ember, aki nem csak a fejszőrzetét szárítja hajszárítóval.
Mindegy. Szóval ott ülök az ágyon és ilyesmiken filózom, amikor látom, hogy lassan résnyire nyílik az ajtó. Már várom hogy anya belessen rajta a "mikor fekszel le?" szokásos adminisztratív kérdéssel, de nem ő az, hanem P jön be az ajtón vicsorogva, tűhegyesre fent szárral, bajtársa, ß társaságában. A szerencsétlen azt hiszi, ketten nagyobb esélyük van ellenem. A múltkor annyira elbántam vele, hogy most hívta a tesót, a nagy kövér bunkó eszett-et. P amúgy a legutóbbi találkozásunk óta valamelyest regenerálódott, most már nem hasonlít egy elcseszett F-re, szépen takarosan össze lett varrva az elszakadt bunkója. De nincs idő ezeken elmélkedni, P most már sokkal keményebb, egy ugrással ott terem az ágyon, és a legfájdalmasabb pontomat veszi célba: Thetyst. Egy pillanat alatt felmérem a szándékait, ösztönösen felé nyúlok mielőtt keresztülszúrná szárát a klaviatúrán és az alaplapon. Pont sikerül még marokra szorítanom a kezemmel, de közben meg ß már éppen készül nekemrontani. Thetyst félredobom, szerencsére eddig még nem esett baja, félrehúzódom, ß belecsapódik a falba, és egy nagy puffanás kíséretében elterül az ágyon. Gyorsan őt is megmarkolom, mindenféle komolyabb szándék nélkül. Csak hogy nehogy megint nekemtámadjon.
Ott tartom őket, nyöszörögnek a kezemben. Nem vagyok bosszúálló kedvemben, kihajítom őket az ajtón, majd bezárom, hülye kis betűk. Egy ideig még dörömbölnek, de aztán abbahagyják, és elmennek. Akkor lettem volna igazán köcsög, ha megint F-et csinálok belőle, csak úgy poénból. Ezen a gondolaton haloványan elmosolyodok.
Örülhetnek hogy most megúszták ennyivel, legközelebb nem leszek ilyen kegyes.
Ez meg végre egy olyan post lett, amelyikben egyáltalán nem esik szó a havasi cicérekről.
Afenébe.
Mindegy. Szóval ott ülök az ágyon és ilyesmiken filózom, amikor látom, hogy lassan résnyire nyílik az ajtó. Már várom hogy anya belessen rajta a "mikor fekszel le?" szokásos adminisztratív kérdéssel, de nem ő az, hanem P jön be az ajtón vicsorogva, tűhegyesre fent szárral, bajtársa, ß társaságában. A szerencsétlen azt hiszi, ketten nagyobb esélyük van ellenem. A múltkor annyira elbántam vele, hogy most hívta a tesót, a nagy kövér bunkó eszett-et. P amúgy a legutóbbi találkozásunk óta valamelyest regenerálódott, most már nem hasonlít egy elcseszett F-re, szépen takarosan össze lett varrva az elszakadt bunkója. De nincs idő ezeken elmélkedni, P most már sokkal keményebb, egy ugrással ott terem az ágyon, és a legfájdalmasabb pontomat veszi célba: Thetyst. Egy pillanat alatt felmérem a szándékait, ösztönösen felé nyúlok mielőtt keresztülszúrná szárát a klaviatúrán és az alaplapon. Pont sikerül még marokra szorítanom a kezemmel, de közben meg ß már éppen készül nekemrontani. Thetyst félredobom, szerencsére eddig még nem esett baja, félrehúzódom, ß belecsapódik a falba, és egy nagy puffanás kíséretében elterül az ágyon. Gyorsan őt is megmarkolom, mindenféle komolyabb szándék nélkül. Csak hogy nehogy megint nekemtámadjon.
Ott tartom őket, nyöszörögnek a kezemben. Nem vagyok bosszúálló kedvemben, kihajítom őket az ajtón, majd bezárom, hülye kis betűk. Egy ideig még dörömbölnek, de aztán abbahagyják, és elmennek. Akkor lettem volna igazán köcsög, ha megint F-et csinálok belőle, csak úgy poénból. Ezen a gondolaton haloványan elmosolyodok.
Örülhetnek hogy most megúszták ennyivel, legközelebb nem leszek ilyen kegyes.
Ez meg végre egy olyan post lett, amelyikben egyáltalán nem esik szó a havasi cicérekről.
Afenébe.
2 komment:
Na, én a modorosblogot amikor régen egyszer megolvastam, egyből ez tűnt fel nekem: minden és mindenki a világon olyan húdemodoros, csak hogy legyen miről írni.
A betűk meg jók.
gépelési hibából adódóan ennek sem volt köze :)
Megjegyzés küldése