A következő postban az átlagot meghaladó mennyiségű káromkodás hagyja el az ujjaimat:
Azt hittem már soha többé nem lesz ilyenben részem, de hinni ugyebár a templomban kell; sikerült felbasznom az agyam egy rohadt xp-vel, az istennek se lehet hangot varázsolni arra a szarra. Nem elég hogy a hangkártya 20 megás drivere kicseszett negyed óra alatt vánszorgott le a gépre, ráadásul nem is működik. Csakúgy, mint a beépített illesztőprogram-kereső. Komolyan, az mi a jó égnek van? Hét éven keresztül használtam xp-t, és még egyetlen kibaszott illesztőprogramot nem talált semmihez sehol. Na de most valami történt, mert hirtelen lett hang, végre egy hét után felízzanak a hangszóró tekercsei. Okés, akkor lehet állítgatni a tv-kártyát. Állítom, a tévén még mindig nincs hang. Megnézem, mostmár rendszerhangok sincsenek, megint. Na ez az, ami miatt meggyűlöltem az xp-t, és az egész céget ami mögötte áll. Hogy aljas módon magának kapcsolgatja összevissza a dolgokat, ahelyett hogy rámbízná. Hogy hülyének néz engem, és a hátam mögött állítja át a dolgait. Vissza a régi drivert, úgy se jó, vissza akkor az újat amivel jó lett, most már az se jó. Egyszerűen geci ez a rendszer, és kész. Felálltam onnan, fasz fog vele foglalkozni ezek után. Ha van driver de nincs hang, akkor mostmár leszarom. És még a windows a felhasználóbarát rendszer, anyád. Alig hiszem el, hogy képes voltam ezen tengődni évekig.*
És az kockaságnak számít, ha a chipsetről egy zacskónyi ropogós nyomtatott áramkör jut eszembe? És ami még ma történt: egy órai laza munkával kerestem 10k zsetont, kitisztítottam a szőnyegem és megoldottam a székem vizelettartási gondjait (csöpögött az olaj), tegnap este pedig csináltam káposztás tésztát és tiramisut, és a tetejére kakaóból kettő szmájlit rajzoltam azzal a szándékkal, hogy engedve agresszív érzelmeimnek majd kanállal jól széttrancsírozom a kis köcsög fejüket. De sajnos a nővérem hamarabb megette a cuccot mint gondoltam. Cézár cica pedig a mai napon elkezdte növeszteni a téli bundáját.
* csak jelzésképpen: linux kernel nem hogy alapból ismeri a hangkártyát, de néhány napja olyannal is találkoztam, ami bootolási folyamat közben játszott nekem zenét hogy ne unatkozzam. De nem is ám valami pc-speaker szintű zajt, hanem mp3-minőséget.

0 komment:
Megjegyzés küldése