Én nem sajnálom a Slágert és a Danubiust. Gagyi zenéket toltak mind a ketten. A Sláger naphosszat ugyanazt a 10, húszéves számot nyomatta egészen addig, amíg azok sajnálatos módon bele nem égtek a szürkeállományomba az utolsó akkordig. Ez nem lett volna baj, ha ezek a buzi számok nem egynyári slágerek lettek volna, sok-sok nyáron át játszva. Bocskorékat azért ezen kívül bírom néha reggelente, csak kicsit kevesebb is lehetett volna az altáji humorból.
A Danubius kínálata meg valljuk be, egyenesen szar volt. Nem beszélve a jáksóról, akinek legszívesebben az éteren keresztül rúgtam volna le a maradék tökét, a bunkó köcsög fajtáját neki. Őt már nagyon utálom, nagyon.
Viszont az is igaz, hogyha politikai "bealvós" beszélgetős műsorok lesznek helyettük a pletykák szerint, akkor ziher hogy azokat se fogom hallgatni, még ennyire sem.
Szóval én csak amiatt izgulok, hogy tényleg országosan fogható legyen a Radio Café, mert az viszont rettentőmód fain lenne. Nem lehetne velem rendesen beszélni, mert egész álló nap azt hallgatnám.

4 komment:
Nem azzal van a baj, hogy milyenek voltak a régik és milyenek lesznek az újak. Jobb vagy rosszabb, mindegy.
Hanem hogy ezt meg lehet csinálni Magyarországon, hogy a politika csinál két rádiót magának.
Ez itt most tényleg nagyon durva.
Engem ez nem nagyon izgat. Már semmin sem lepődöm meg.
És egyelőre még megtehetem azt, hogy nem hallgatom, ha nem akarom :P
Az mindegy, hogy izgat-e vagy nem.
Én arra akartam rámutatni, hogy itt senki sem arról beszél, hogy sajnálja a Slágert meg a Danubiust, hanem arról, hogy ez így nagyon antidemokratikus. És egy dolog, hogy a háttérben ilyenek zajlanak, de amikor ezt teljesen nyilvánosan csinálják a pártok, az nem kicsit brutál.
Eddig is csinálták, csak mindenki tojt rá.
Megjegyzés küldése