Vivaldit hallgatok, a Nyár Adagio tételét.
És közben azt gondolom, hogy ha két szerelmest látok nyilvánosan csókolózni, azt kívánom, bárcsak szakítanának. Ne csak egymás boldogságában osztozzanak, hanem az én fájdalmamban is, b_sszák meg. Ennyit ér az emberi érzelem. A szerelem immáron nem két ember magánügye, nem egy romantikus közös kis titok. Hanem egy olcsó bizsu, amit ki kell rakni a fészbúk főoldalára, hogy mindenki lássa, ki az aki a számban turkál a nyelvével. Változnak az idők. Ilyenkor legszívesebben elmenteném ezeket a képeket, és a szakítás után naponta elküldeném nekik ímélben. Meg az új pasijának is. Na az boldoggá tenne engem. Ennyi.
És közben azt gondolom, hogy ha két szerelmest látok nyilvánosan csókolózni, azt kívánom, bárcsak szakítanának. Ne csak egymás boldogságában osztozzanak, hanem az én fájdalmamban is, b_sszák meg. Ennyit ér az emberi érzelem. A szerelem immáron nem két ember magánügye, nem egy romantikus közös kis titok. Hanem egy olcsó bizsu, amit ki kell rakni a fészbúk főoldalára, hogy mindenki lássa, ki az aki a számban turkál a nyelvével. Változnak az idők. Ilyenkor legszívesebben elmenteném ezeket a képeket, és a szakítás után naponta elküldeném nekik ímélben. Meg az új pasijának is. Na az boldoggá tenne engem. Ennyi.
0 komment:
Megjegyzés küldése